Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

I. A drámai forma a viták kereszttüzében

mára, utat törnek maguknak..- s itt a tanulmány Ady, Bartók, József Attila példájára hivatkozik, majd lejjebb Így folytatja -: "A művészeti alkotások azonban igen gyakran valóban érthetetlenek. A dolog lényegét tekintve, ilyenkor mindig formalizmussal állunk szemben... Minden ilyen esetben végső soron a tartalomnak szól a közönség Idegenkedése vagy közönye, még akkor is, ha az érthetetlenség elutasításában jut ez kifejezésre." Ezek a megállapítások az eredetiség kérdésében túlságosan mechanikusan választják szét a formai és a tartalmi aspektusokat, az "érthetetlenség" fogalmát pedig differenciálatlanul, abszolutizálva kezelik. így egyfelől a tanulmány nem nyújt mércét, amelynek alapján az Ady-, Bartók-, József Attila-szerü zsenik az öncélú formalistáktól valóban megkülönböztethetők lennének (mert hiszen az a tény, hogy az előbbiek müvei idővel majd utat törnek a tömegek felé hozzátéve, hogy ez a tömegvisszhang Bartók esetében például még ma is erősen vitatható -, az alkotások megszületésének és megjelenésének pillanatában még aligha vehető reálisan figyelembe); másfelöl ez a felfogás útjába állhat azoknak a művészeknek, akik ugyan nem vagy még nem mérhetők az emiitett nagyságokhoz, de haladó mondanivaló kifejezése érdekében törekednek művészeti águk formanyelvének megújítására, bár látszólag vagy valóban többé vagy kevésbé vitatható módon, esetleg kezdetben értetlenségtől övezve. Továbbá - és tárgyunk szempontjából ez a lényeges - ezek a megállapítások végképp érvényűket vesztik épp a dráma területén) hiszen e műfaj elmúlt félszázados történetében a tartalmi-formai újítások éppen hogy nem mondhatók "viszonylag ritka jelenségeknek", és a közöttük való eligazodáshoz a tanulmány ily módon nem is nyújthat segítséget. A két végleten belül a dráma vonatkozásában még számos további álláspont kap hangot. Sürün hangoztatott az az alapjaiban helyes elgondolás, hogy a tartalmi kérdések