Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

I. A drámai forma a viták kereszttüzében

gondolati játékaival összehasonlítva? Hogy olyan plasztikusan megrajzolt tipusok, mint Kurázsi, Puntila, sőt Galilei is ugyan még klasszikus termékei egy költői látomásnak, de már nem reprezentálják korunk szellemét?... Mindez összefügg azzal a felismeréssel, hogy azt a sokdimenziós és ugyanakkor atomokra hasadt világot, amelyben élünk, nem lehet sem ideológiákba befoglalni, sem egy logikusan felépített cselekmény formájában drámailag ábrázolni. A 'konkrét' cselekmény túlhaladott sémája az emberi állapot hamis és túlontúl kényelmes leegyszerűsítésének bizonyul." °* Az abszurd drámák tartalmi-formai kérdéseiről más helyütt lesz szó; annyi azonban már most is megállapítható, hogy az abszurd dráma abban a "tiszta" állapotában, ahogyan elsősorban Samuel Beckettnél jelentkezik, valóban a drámának, mint olyannak halálát jelenti, s amennyiben egyes termékei a színpadon mégis életképesnek bizonyulnak, annyiban többé vagy kevésbé már meg is tagadja önmagát. így tehát ez a fajta polgári esztétika higgadtan és a korszerűség szellemében mint végső konklúzióhoz a dráma pusztulásának követeléséhez jut el. Utaltunk már rá, hogy a polgári esztétikáról rajzolt képünk szükségképpen egyszerüsit és sematizál. A kép nagyobb pontosságának kedvéért emlitsünk meg egy másik, kevésbé reprezentatív irányzatot is, amely nem hajlandó lemondani a dráma jövőjébe vetett hitéről; ezt az irányzatot azonban, megfelelő szemléleti bázis hiján, bizonyos leegyszerűsítés, kevéssé megalapozott optimizmus jellemzi. Szakmai közönségünk körében méltán lettek népszerűvé a neves amerikai kritikusnak, Walter Kerrnek irásai. Kerr kitűnő érzékkel mutat rá a mai polgári dráma dekadenciajelenségeire s kéri számon a szerzőktől a dráma ősi műfaji elemeit, amelyek a közönség érdeklődését a szinház iránt mindenkor biztosították. Valahányszor azonban a 10. I. m. 120-121. o.