Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

I. A drámai forma a viták kereszttüzében

megoldás lehetőségeire utal, prakticista általánosságokba süpped. "Nincs nap döntés nélkül és egyetlen döntés sincs veszély nélkül. Mindnyájan nyakig vagyunk a mesékben: szerelmi történetekben, apa-fiu történetekben, karrierés kudarc-történetekben... A farkas... döngeti ajtómat. Vagy fölveszem vele a harcot, vagy meghalok. Hát fölveszem a harcot. És legyőzöm a farkast; vagy az győz le engem."

1

^" Ez a látásmód alapjában helyes és az irókat az életben lévő drámaiság felfedezésére orientálja; de hogy miképpen találják meg a reális konfliktusok mélyebb, általános érvényre emelhető tipikusságát, arra nézve Kerr értékes és szellemes könyvében egyetlen utalást sem találunk, és valahányszor követendő példát keres, Shakespearere vagy az Eliot-Pry-féle verses drámára hivatkozik/ utóbbira főképp formai okokból, a verses dráma magasabb rendüségének hitében/. Kerr példája azonban még igy is ritka jelenség a mai polgári esztétikában; a reprezentatív és divatos szakírók elméletei általában a valóság drámai megformálhatóságának tagadásába torkollanak. Ezek után tekintsünk végig röviden azokon az álláspontokon, amelyek mostanáig a szocialista esztétikai körökben zajló vitákból kikristályosodtak. Ezek az álláspontok, noha elvileg általában mind elhatárolják magukat a polgári esztétikától, egyelőre sokfajta s igen eltérő nézeteket tükröznek. Megtalálható közöttük elsősorban a két véglet: egyfelől a "korszerűség" mitizált, szubjektivista elképzelése, amely a modern formákat, szokatlanságuktól megtévesztve, automatikusan modern tartalmak hordozójává kiáltja ki. E véglet legtipikusabb megnyilatkozása a "parttalan realizaus"-elmélet, amelynek illusztrálására csak egyetlen példát idézünk, Hoger Garaudynak Saint-John Perae-ről szóló tanulmányából: "Nem tudom, milyen jövőt II. Walter. Kerr

: A "szabálytalan" drámáról. Bp. 1961, Szinháztudományi Intézet. 92., ill. 102. o.