Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)
IV. Sejtelmek az új szintézisről
a hagyományos, zárt és nyitott drámai formákat, akár lázit rajtuk és formát bont, hogy formát - drámai formát - építsen. Ezzel egyidejűleg a drámairónak le kell küzdenie a mai néző sajátos ellenállását is. A néző bizonyos "naivitására", vagyis befogadási vágyára változatlanul szükség van, csakhogy ezt a készséget, mint arra már utaltunk, egyre kevésbé lehet létrehozni és kielégíteni külsőséges drámaisággal; illúziót kelteni illuzionista eszközökkel egyre meddőbb erőfeszítés lesz. A drámairónak számolnia kell vele, hogy ilyen módon nem zökkentheti ki nézőjét az "én ezt jobban tudom" fölényes tudatából; valóban nem próbálkozhat azzal, hogy ravasz mesterségbeli fogások segítségével magát tüntesse fel még jobban informáltnak. Azt kell nyújtania, smiben, hivatásánál fogva, valóban többet tud a nézőnél: a társadalmi változások által szüntelenül módosuló emberi viszonylatoknak uj szemszögből látott és drámai eszközökkel feltárt összefüggéseit. Csakis ilyen mó.on remélheti, hogy a nézőt kiemeli hétköznapi érdekeinek zük köréből, áttörheti az elidegenedésnek (amely, utaljunk már rá, a szocializmusban is hat) korlátait, és a közönség érdeklődését a saját egyéni létét is magába ó| de azon egyben túlmutató nagy, kollektiv korproblémá felé irány it ja. Mert az egyéni érdeklődési kör beszükd ével,a modern ember magány-tudatával, a gondolkodását itó elidegenedési érzetekkel a drámairónak igenaia kell s ennyiben feltétlenül értékesítendők az abszur A ámából levonható tanulságok; de a korszerű drámának t a jelenségeket szintetikusan kell szemlélnie és fel nőnie annak a kettősségnek a művészi birtokbavétele: amelyről oly szépen Írja Mesterházi Lajos: ezte a magányt, mint a modern kor és ember alapél Egész társadalmakat épit a magányra. De azt már érzékeltetni, hogy ez a magányélmény a földi távol dalásának, a megvalósuló egyemberiségnek, a
