Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

IV. Sejtelmek az új szintézisről

soha nem volt bonyolult munkamegosztásnak, tehát a soha nem volt együttlétnek és egymásrautaltságnak egyenértékű kísérő jelensége. (És nem - vagy nem csupán - a bomló kapitalizmus válságterméke. Mert nem olyan egyszerű a dolog, sokkal bonyolultabb és sokkal szebb!)" " Másfelől éppen a drámairónak elsőrendű feladata az, hogy ezt a bonyolultságot felismerje, de ne tegye le a fegyvert előtte és világnézetének, valamint tehetségének maximális erőfeszítésével művészi formát adjon neki, vagyis leküzdje. Már utaltunk rá, hogy az epikus és lirai formák térhóditása e bonyolultság abszolutizálásából fakad; a drámának azonban potenciálisan a legnagyobbak a lehetőségei arra, hogy az irót a bonyolultság művészi leküzdésére szorítsa ós rávezesse, hogy a jelenségben felismerje és feltárja a lényeget. A mai dráma problémái tehát mindenekelőtt tartalmi problémák, amelyek részletes tárgyalására e tanulmány keretein belül nem térhetünk ki. A tény leszögezése azonban rendkívül fontos már csak azért is, mert ujabban még a szocialista esztétikán belül is mutatkozik rá hajlam, hogy a korszerűség nevében különválasszák és túlhangsúlyozzák a formai megoldások szerepét. Valószínű, hogy mig a drámairók világszerte még az anyag tartalmi meghódításának problémáival küzködnek, addig a formai kérdésekre sem kaphatunk egyértelmű válaszokat. Mert hiszen kétségtelen tény: korunkban születnek kitűnő, jelentős drámák, de korunk nagy, reprezentatív drámairodalma még nem jött létre. A szocialista drámairók még nem látják tisztán a szocializmusra jellemző konfliktusok igazi természetét; szemléletükben csatát vivnak a dogmatikus maradványok s az olyan ujkeletü, zavaros elképzelések, amelyekre inkább jellemző a tagadás, az antidogmatizmus, vagy, művészi vo* Mesterházi Lajos

: Játék és varázslat. Parttalan realiZ' mus? 285. o.