Sz. Szántó Judit: Korunk drámai formái (Színházi tanulmányok 13., Budapest, 1966)

IV. Sejtelmek az új szintézisről

színházi néző magatartását a rokonmüfajok hatása is: a rádió fogékonyabbá teszi az elvont gondolkodásra, a film megnöveli asszociációs érzékenységét, árnyalja képi fantáziáját. Ugyanakkor az információs források kibővülése csakúgy, mint a gépi művészetek térhódítása egy további fontos tanulságot is kinál a drámairónak: az érdekes, izgalmas események vagy szinhelyek kiaknázása önmagában többé semmiképpen nem jelent vonzerőt a színpadon, mivel a nézők az újságokból többet tudnak ezekről, mint amennyit a szinpad megmutathat, a film vagy a televizió révén pedig még vizuális élményeket is szereznek róluk. Ez a körülmény fokozott erővel kell, hogy ráébressze a drámaírókat választott műfajuk specifikus lehetőségeire: kiaknázva a szinész közvetlen emberi jelenlétét (azt a hatáseszközt, amellyel egyetlen gépi művészet sem rendelkezik és épp ezért ilyen irányban hiányérzetet is kelt közönségében),az emberek között lejátszódó társadalmi jelentőségű konfliktusok kimunkálására kell törekedniök. Ezen az uton ma kétségtelenül két akadályt kell elhárítaniuk. A felszinen eseménytelennek, uniformizáltnak látszó hétköznapokból kell kibányászniuk a korunkra leginkább jellemző drámai anyagokat, felfigyelve napjaink életének arra a kettősségére, amelyet egyik folyóiratunk cikkírója igen tömören igy fejtett ki: "Esztendők telnek el egyenletes, változatlan hétköznapokban; s nincs az esztendőnek egyetlen hétköznapja sem, amelyben ne lehetne érzékelni a történelem lélegzetvételét. A ma emberének a tudatát, gondolkodását és érzésvilágát gyökeresen átformálja az időnek ez a sajátságos 'drámai epikája'. " 3. Ennek a "drámai epikának" szinpadi érzékeltetése törvényszerűen szüli majd meg az uj kifejezési eszközöket, ujakat, akár szorosabban őrzi az iró Szolzsenyicin és a mai szocialista realizmus. Kritika 1965. március.