M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)

A dráma rekonstrukciója

ink. így csak arra a közismert tényre hivatkozhatunk, hogy a cenzúra-rendelet, de a szokás is a Schröder-féle átdolgozást diktálta színpadjainkra és csak a magyar játékszín nagy fellendülése és önállóságra kapása idejében, a francia romantika hatása alatt tértünk rá az eredeti szövegre, a Vajda Péter-, majd száz esztendeje az Arany-féle fordításban. Nem fölösleges viszont hangsúlyoznunk, hogy Vajda szövegének átvétele a legnagyobb mértékben haladó tett volt, ugyanakkor, amikor maguk a franciák sem tudtak megszabadulni az édeskés Ducis-féle átdolgozástól és a német szinpadon újból és újból elővették Schröder textusát. Több lehetőséget kinál egy másik klasszikus mü, a Bánk- bán. Éppen, mert jó száz esztendeje feltárták drámai koncepciójának kitűnőségét, mert mindannyian tanultuk az iskolában, érezzük csaknem hihetetlennek az állitást, hogy a szövegnek vannak szinpadi variánsai. Holott hogy is ne volnának? Amikor Katona megírta müvét, bizonyos élményanyagból merített. Ez az élményanyag már a bemutató év vándorszínészeiével sem volt azonos, hát még Gyulai, hát még Paulay, hát még Németh Antal vagy a későbbiek Bánkfelfogásával? A színház a társadalom felépítménye, ahogyan változott százötven év alatt a magyar társadalom, ugy színeződött át a Bánk, csupán örök mondanivalóját őrizve meg, a banki sértődést. Mikor élt Katona, mik voltak a kor antagonisztikus ellentmondásai, milyen színpadra gondolt, kikre adta rá képzeletben a történeti drámák szokásos díszmagyarját? Ha ezekre a kérdésekre felelünk, megtudjuk, milyennek látta Katona a maga Bánk

ját, de azonnal meglátjuk azt is, mennyi változáson kellett - a nélkül, hogy irodalmi értéke bármi kevéssel is csökkent volna - átmennie addig, amig elért hozzánk. 1812-ben, hosszú időre, lezárult az utolsó országgyűlés. Nem hozott megnyugvást sem a lingua vernacula, a hazai nyelv ügyében, sem a hazai színjátszáséban. A játék-