M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)
A dráma rekonstrukciója
szín sorsán meg sem kísérelte, hogy könnyítsen. Ez nem a Rendek hibája volt, hanem a ferencl abszolutizmusé: Napoleon bukásával teljhatalmú urává vált az összmonarchiának, nem szorult alkudozásra, semmitől sem kellett már félnie* Katona azonban végigélte a reménykedés és a csüggedés éveit egyaránt. Látta a nemzeti párt csatározásait a megyegyüléseken és értesült az országgyűlési küzdelmekről. Joghallgató, majd jurátus volt, tehát az értelmiség ez időben leghazafiasabb és politikailag legtájékozottabb rétegéhez tartozott. Látott és ismert vármegyei, esetleg országos nagyságokat. Katona, ez tény, elolvasta a krónikákat. De Bánk és Petur nem a krónikákból, hanem a kor zöld asztalai mellől léptek a színpadi deszkákra.^* Igaz, későn. Amikor Vörösmarty először találkozott velük, már ugy látja, hogy az a színpadi jelmezbe bujt hangoskodó megyei nemes, vagy maga az a Nagyúr, aki lelkének egyik felével Katona ugyan, de a másikkal , az uralkodóival bizonyára történeti példákra készült, "nem hűtlen másolata a kornak, mely noha hanyatlásnak indult, s a hajdani erőből vadságra fajult, mégis sok jeleivel bir a férfiasságnak s lovagi szellemnek". 6 * Ízt hiszi, hogy a kor, amit szemlél, a XII. század; a hanyatlás, amit érez, hiszen ez kisír a műből, a "párducos Árpád" korához viszonyítva hanyatlás. Vörösmarty, a reformkor finom lelkű irodalmárainak társaságában forogva, vadnak érzi a kecskeméti tájnyelv erőteljességét és a század első évtizedének kétségbeesett, sikerrel még csak nem is biztató hazafias agitációját. Nem méri fel - hogyan is mérhetné? -, hogy a hanyatlás itt a jozefinizmus szelleméhez, a felvilágosodáshoz, a Hajnóczy-VerseghyBerzeviczy-féle forradalmi előretöréshez képest visszalépés. Katona, ha nem forgott is a századelő Pest-Budájának "jobb" irodalmi köreiben, mint erre már Gyulai rámutatott, nagyon jól ismerhette a felvilágosodás latin és német nyelvű jogtörténeti irodalmat.
