M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)

A színészi játék rekonstrukciója

De senkisem Irta le, hogyan elevenedett meg a dráma hármuk lelkében, mit tudtak visszatükrözni az iró és a történelem nyújtotta valóságból... Holott a drámai alapszituáció, mellőzve minden jelmezt és sallangot, egészen egyszerű. Adva van egy, az átlagnál tehetségesebb, szilárdabb akaratú, tanultabb, fegyelmezettebb férfi, akiben egész életén át voltaképpen csak intellektuális szenvedélyek lobognak. Nem hallatlan eset, nem kell hozzá szentnek lenni, mindenki tud példát rá, ha gondolkozik kissé. Vonzó megjelenésű, nyájas, tehát könnyen szerez magának barátokat. Barátja lesz, lelkes, rajongó barátsággal, maga a király is. És követőjévé szegődik egy szegény kis szász jobbágyfiu, egy ifjú szerzetes. Kettejük egész életét betölti az első: Becket varázsa. Becket, aki csak elvont kategóriákban tud gondolkozni, tudomásul veszi barátságukat, de a maga módján fogadja. Amikor elvei miatt szembekerül a királlyal, elvei és nem barátja mellett dönt. Alapjában véve szerencsésebb sors a kisbaráté,mert mellette élhet és vele halhat meg... Nagyjából erről szól a darab, de sajtónk, sajnálatos módon, megijedt a cimszereplőtől, "akit szentként tisztel a Themze népe", és részben félreértette, részben elhallgatta a produkciót.Igy hát letűnt a fel nem idézhető szinháztörténelmi múltba az a magávalragadó introdukció, amikor II. Henrik /Koncz/ meztelen felsőtesttel térdel halott barátja koporsója előtt és a harag szavával, amin átizzik a vágyakozó szeretet, szemére veti, hogy kardélre kellett hányatnia. Elvész a parányi szinpad hátterének homályában felbukkanó szent, a canterburyi érsek ünnepi ornátusában megjelenő Becket /Darvas/ szavának hűvös, nyugodt, intő hangja. Miért nem vallottuk be, hogy milyen szép, milyen szivszorongató, milyen tökéletesen teátrális volt mindez? Komikus módon azért, mert megijedtünk a koporsójából felkelő csodatevő szenttől, mintha mind valamiféle Borisz Godunovok volnánk. Pedig hát nem Becket szól itt az élő