M. Császár Edit: Színháztörténetünk társadalomtörténeti összefüggései (Színházi tanulmányok 12., Budapest, 1965)

A színészi játék rekonstrukciója

Egyszerűen: nem értjük meg. Ezért nem következik az alapos esztétikai szakképzettségből sem, hogy valaki magától értetődően jó kritikus, de irhát igen találó, főként pedig a jövő számára értékes, mert szemléltető kritikát kevésbé tanult ember, mint pl. a fiatal, még középiskolát sem végzett Rakodczay. Legelső értékes irodalmi kritikánkat egy müveit főúr, Dessewffy József irta 1815-ben Benke József Hamlet-alakitásáról. * Ez a birálat egyebek között azért is érdekes, mert előfordul benne a megjegyzés, hogy az iró lepalább negyvenszer látta a Hamlet

et. Ez szinte magyarázza, miért sikerült 1815-ben egy kritika ugy, ahogyan az utóbbi százötven évben sem sokszor; Dessewffy nemcsak a darabot ismerte jól, hanem mindazokat a szinpadi és szinészlélektani eszközöket is, amelyek a produkció sikeréhez korában szükségesek voltak. Nem lehet ugyanis jó szinbirálatot irni, ha a kritikus csak egyszer olvasta el a színmüvet /vagy egyszer sem!/, nem ismeri az iró életmüvét és társadalmi körülményeit, a kort, amelyben élt, és a kort, amelyet a mü ábrázol - és végül, de legfőképpen nem lehet jó kritikát irni a produkció egyszeri megnézése után

. Ebből következőleg, minél ismeretlenebb és komplexebb egy drámai mü, minél nagyobb felkészültséget kivan rendezőtől és együttestöl,az előadás annál jobban félreérthető. A Bánk bán

t nemcsak Széchenyi nem értette meg,hanem Vörösmarty sem, holott nyilvánvaló, hogy a szinpadra alkalmazás iparkodott hü maradni a mü szelleméhez .Nehezebb a kritikus helyzete, ha az előadást a rendezés ellenére kell megértenie, mint erre a két világháború között nem egyszer nyilt alkalom. Azonban efféle fél-szilenciumus darabokban is adódhatnak nagy alakitások. Példa rá az 1964/65-ös évad Becket

je a József Attila Színházban. Egy kiforrott művész kiemelkedő alakitása mellett két fiatalember játszotta el benne élete első nagy szerepét,Koncz Gábor és Fodor Tamás.