Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA

Bár az eddigi fejtegetések alapján talán feleslegesnek tűnik, mégis ugy vélem, néhány szóval kommentálni kell a most soron következő második rész cimét. A benne szereplő "dramaturgia" szó ezúttal az általunk tágitott értelemben értendő: nemcsak a "dráma" szerkesztésének törvényszerűségeit igyekszik bizonyos rendbe foglalni, hanem igazi tárgya az eddigi gondolatmenet értelmében vett "szinjáték". äz a célkitűzés magyarázza a cimbeli "komplex" szó használatát, hiszen ha a szinjáték "dinamikus komplex kép", akkor ennek a sajátosságának dramaturgiájában is meg kell nyilvánu3.nia. És valóban az a törekvésünk, hogy a tanulmányunk első részében felfedett és kialakitott szempontokat a továbbiakban rendszeresen érvényesitsűk, eleget tegyünk a komplex szemléletnek. Mivel pedig tudomásunk szerint első izben kerül sor egy ilyen tipusu dramaturgia megfogalmazására, szerénytelenség lenne többre vállalkozni, mint egy vázlat körvonalazására. Elöljáróban még néhány módszertani kérdést emlitenénk meg. Mivel tárgyunk a "szinjáték", ezért 'olyan megközelitési módot, tárgyalási szerkezetet kellett keresnünk, amely lehetőség szerint magába foglalja a szinjáték minden összetevőjét és különös gonddal kezeli ezen belül a játék és nézői találkozását, a sajátos művészi hatás kialakulásának útját, feltételeit, szükségszerű mozzanatait. Szert döntöttünk ugy, hogy külön fejezetet kell szánni az előadás kezdetét megelőző momentumoknak, mégpedig nem a színházi alkotóműhelyen belül végzett munkát, a próbafolyamatot értve ez alatt, hanem azt az általában elhanyagolt; előzetes kölcsönhatást, amely a játék és leendő nézői között kialakul s amely nélkül igen nehéz vagy talán lehe-