Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

I. A SZÍNJÁTÉK MŰVÉSZETÉRŐL - 2. A színjáték művészetének néhány sajátossága - d/ A színpadi kép "jelentéses" volta; a színjáték művészetének konvenciói

A következőkben a dinamikus komplex kép sajátos jelentésességéröl fejtenénk ki néhány gondolatunkat. d/ A színpadi kép ".jelentése

s" volta; a színjáték mű vészetének konvenciói Az előző fejezetben, amikor a színjáték összetevőiről beszéltünk, egy időre, látszólag önkényesen, megbontottuk a szinjátékegész egységét a részletesebb ós világosabb tárgyaihatóság kedvéért és tulajdonképpen csak az alkotó művész oldaláról vizsgáltuk a színjáték sajátosságait. Itt az ideje, hogy a teljes színjáték, a szinjátékegész szemléletéhez térjünk vissza és azt a kérdést próbáljuk meg tisztázni, hogy a különböző színjáték-közegekben létrejött komplex dinamikus kép tulajdonképpen hogyan válik hatóerővé a közönségben, mi teszi lehetővé, hogy az alkotó mondanivalója valóban elérje célját, a várt megfelelő hatást keltse a nézőkben. Hiszen a művészet minden ágában s így nyilvánvaló módon a színjátékban is csak akkor érezzük az illető alkotás létjogosultságát, ha valamilyen "üzenetet" képvisel, ha ez az üzenet valakik felé irányul. A színjáték esetében pedig, mint erről már volt szó, nem is lehet másképpen elképzelni a megvalósítás fázisát (a kétoldalú kölcsönhatás törvényszerűsége miatt), mint a közösséggé változó közönség jelenlétében. A művészi képről röviden mér beszéltünk. Most ottani gondolatmenetünket folytatjuk. Addig már eljutottunk, hogy megállapítsuk, ez a szóhasználat nem kíván mást jelölni, mint azt, hogy a művészi alkotás a tükrözött valósághoz képest másodlagos jellegű és nem azonos az eredetivel, az ábrázolttal. Hasonlatképpen két számrendszer egymáshoz való viszonyát használtuk fel. Ezt a hasonlatot itt most folytatni szeretnénk, mert ugy véljük, hogy közelebb juttat bennünket egy egyébként meglehetősen bonyolult folyamat megértéséhez. A színjáték esetében ezt a folyamatot - 44