Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)
I. A SZÍNJÁTÉK MŰVÉSZETÉRŐL - 2. A színjáték művészetének néhány sajátossága - a/ A színjáték: társadalmi cselekvés
ezekbe az intézményekbe. Nem lehet véletlen az se. hogy ugyanezek a generációk állandósították a szinjáték művészetét, jó és rossz gazdasági viszonyok között, üldöztetések ellenére, pénzt és energiát áldoztak rá, színjátszás céljaira alkalmas épületek ezreit létesítették, hatalmas szabadtéri theatronoktól az egyszerű bábjátszó sátrakig, a tisztara söpört udvaroktól a modern technika minden vívmányával ellátott többszinpados épületcsodákig. Nem épült volna ki ilyen színházszervezőt, ilyen világot átszövő apparátus, ha csak annyi lett volna a jelentősége, hogy néhány drámaíró müvének előadásához teremtsen környezetet. Nyilvánvaló, hogy itt is a fejéről a talpéra kell állítani a dolgokat: a színjátéknak társadalmi szükségletből fakadó, ezerszínű, gazdag művészetéből bizonyos fejlődési fokon, igen kedvező viszonyok között virágozhatott csak ki a drámáirás. mint ennek a nagyszabású társadalmi cselek vésnek egyik legcsiszoltabb. Írásbeliségében legmaradandóbb alkotói formája. De még itt is szabad legyen megjegyezni, hogy a rögzitettség, a maradandóságnak ez a formai oldala, önmagában még nem értékmérő vagy értékjelző, bár a későbbi korok számára az értékelhetőség alapfeltétele. A szinjáték művészetének igen mély társadalmi hatása alkotásai (és az értéket társadalmi jellege miatt éppen hatásával lehet csak igazán mérni), a pillanattal elröppenő művészi alkotások voltak. De saját közönségük számára amely ezekben a csodálatos pillanatokban a művésszel egybeforrt közösség gé változott, a legmaradandóbb szépséget, a legmélyebb emberalakitó élményt jelentette. Anélkül az igény nélkül, hogy mélyebb lélektani-tömeglélektani fejtegetésekbe merülnénk, néhány mondat erejéig ki kell térnünk arra is: mit jelent a szinjáték mü"V sete számára a közönség. Három döntő sajátosságot biztoej.t. Ezek közül az egyik a je len-lét, a másik a jelen- idejüség. a harmadik a folyamatos kétirányú kölcsönhatás. (Talán nem szükségtelen itt utalni az esztétikákban igen
