Székely György: Színjátéktípusok dramaturgiája (Színházi tanulmányok 11., Budapest, 1965)

II. EGY KOMPLEX DRAMATURGIA VÁZLATA - 4. Melpomené és Thaleia: az egyensúly igénye

4. MELPOMENE ÉS THAL3IA: AZ EGYENSÚLY IGÉNYE 1823-ban, a Kunst und Altertum negyedik kötetének második füzetében az öreg Goethének egy hozzászólása jelent meg a görögök tragikus tetralógiájával kapcsolatban. Ebben a cikkben a következőképpen épiti fel - mintegy belülről - a tetralógia szerkezetét: "Az első darabnak ebben az értelemben nagynak és a teljes ember számára csodálatra méltónak kell lennie; a másodiknak a kar megjelenésével és énekkel az érzékek, érzések és a szellem számára felemé lőnék és gyönyörködtetőnek; a rákövetkező harmadiknak külsőségeivel, pompájával és lendületével izgatónak és elragadónak; s igy az utolsónak a barátságos elbocsátás jegyében olyan derűsnek, vidámnak és merésznek lehet lennie, amilyennek csak akarják."

1. De nem elégszik meg ezzel az elméleti megállapítással, hanem olaszországi útjára visszaemlékezve, két példát is idéz,amelyeket dramaturgiai és dramaturgia-történeti okokból érdemes közelebbről megismerni. Az egyik élményét igy irja le: "Láttunk egy teljesen komoly háromfelvonásos operát, mely önmagában öszszefüggŐen nyugodtan haladt előre. A három rész között azonban két balett került bemutatásra, amelyeknek a karaktere legalább annyira különbözött egymástól, mint magától az operától; az első heroikus jellegű volt, a második a komikumba hajlott, hogy a táncosok ügyességüket és erejüket is bemutathassák. Amikor pedig ezt befejezték, ae--'kezdődött az opera harmadik felvonása, olyan tisztesen haladva tovább, mintha nem is egy bohózat után következnék. Komoly, pompás ünnepélyességgel zárult az egész. Igy hát egy pentalógiát kaptunk, amely a maga módján tökéle-