Sz. Szántó Judit: Az angol színház új hulláma (Színházi tanulmányok 10., Budapest, 1963)

I. SZÍNHÁZI CSODA EGY "JÓLÉTI ÁLLAMBAN"

Éhínségkor igen nemesen gyakorlom a tartózkodás erényét. A bőség fegyelmet követel."

1

^* Ennyiből is világos talán: nem véletlen, hogy Angliában a dráma hosszas stagnálásra volt itélve, de éppúgy nem véletlen az sem, hogy mikor végre kitört a föld alól, ellenállhatatlan folyamként áradt tovább. Ugy látszik: a társadalmi ellentmondások hagyományosabb jellegű ábrázolásának elégtelensége jó ideig megbénította az irók kezdeményező kedvét, és a részben módosult formában fellépő ellentmondások érzékelése 1956 táján vert gyökeret a valóság rejtettebb összefüggéseire, a közhangulat lappangóbb vonásaira is fogékony elmékben. A helyzet nyilvánvalóan érett volt ; s amennyire John Osborne-nak, mint meghatározott embernek fellépése, a Nézz vissza haragjainak. mint egyedi műnek megszületése véletlenszerű, épp annyira törvényszerű az, hogy kellett jönnie valakinek, aki kifejezi a sima fel szint a mélység felől már fel-felpupozó áramlatokat, és hasonlóképpen törvényszerű, hogy váratlannak tetsző fellépése láncreakcióként indított el ujabb és ujabb tehetségeket, és a szinházat, az Erzsébet-kor óta először, az angol művészeti-irodalmi élet központjává, legmozgékonyabb és legizgalmasabb területévé változtatta. A világháborút követő első évek fellendülése során ugy tűnt: a drámára kedvezőtlen korszak virradt. A II. világháború győzedelmes befejezése, a gazdasági válságok elcsillapodása egy sereg közvetlenül kínálkozó, könnyen hozzáférhető konfliktus alól húzta ki a talajt; Angliában egyébként sem a háborúnak, sem a válságoknak nem volt különösebben erős drámai visszhangja. A többi nyugati országban, néhány kiemelkedő polgári realista alkotótól, Arthur Millertől, Friedrich Dürrenmatt-tól, Max Frischtől, illetve Jean-Paul Sartre és Tennessee Williams egyes müveitől eltekintve,a felismerhetően emberi alakokat mozgató 15« Heroes of Conscience in the Theatre. Times 1962. augusztus 2.