Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

tani a versenyt a film illuzionista eszközeivel. Egy fetisizált világ terméke ez a felfogás! az ilyen stílusban dolgozó rendezők azt hiszik, hogy a tárgyak teremtik az embert, hogy a tárgyak "élethűsége" majd evőkéi ni tudja a közöttük mozgó emberek "életszerűségét" is. Pedig a dolog épp fordítva van. S Brecht egyik érdeme éppen az volt, hogy erre a megfordításra felhívta a figyelmet: az ember, a játszó szinész teremti meg azt a teret, amelyben él, «n"«* a kornak atmoszféráját, melyben cselekszik, s a szini díszlet csupán arra szolgál, hogy a cselekvő ember által keltett tér—élmény szuggesztív erejét elősegitse, támogassa. Önmagában azonban ezeknek a disz latelemeknek nincs jelentőségük. De hogyan tud a színi alak atmoszférikus hatásával maga körül teret

, "helyszint" - tehát világot - teremteni? A hősök között feszülő szituációval. Ha valaki belép egy szobába, és ott ketten hirtelen merev és kopogó frázisokban kezdenek beszélni - ez egy olyan szituáció, mely már drámai tér is egyben. A közöttük feszülő kapcsolat egyelőre még nem tudjuk milyen szerkezetű, mi hozta létre - összezárja őket. Host az alakok mondataiból kiderül a környezethez való kapcsolódásuk is: "kitekintenek a tengerre", felveszik a telefonkagylót, asztalhoz ülnek stb., a monológok és dialógusok a környezet tárgyait is bekapcsolják a játék feszültségébe, emberi átlelkesitettséggel látják el azokat. Mégpedig azért, mert ezek az emberek csak ezek között a tárgyak között viselkedhetnek igy. Hozzájuk tartozik a kastély, vagy kispolgári bútordarab - ez formálta életüket, mint ahogy az ő Ízlésük formálta ilyenné azokat. Az igazi szinház tehát az emberi viszonyokból indul ki, a nagy szinész evokálni tudja a tárgyak életét is, és ezért elegendő a tárgyak jelzése is, vagy elenyészően csekély díszletben való környezete. A szövegben előforduló környezeti tárgyak az egyéniség