Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

szöveg többértelmü, hangulati tartalma más rezonanciát kelt a nézőben, mint a szinész által produkált másodlagos jelzések - akkor a figura ismét zavaros lesz, érzelmileg átélhetetlen. A szellemi alak nem születik meg. Mégpedig azért nem, mert a nézőben nem kel életre, nem evokálódik. Már az eddigiekből is kiderült, hogy a néző a színpaddal közösen alakit ja ki a szellemi alak képét, és modern tévedésnek tartom azt a felfogást,mely a nézőt pusztán passziv befogadónak tartja, melynek csupán kész bábokat kell átnyújtani. Nem, a néző az emberileg átlényegitett drámai szöveg birtokában kiegészíti, összefonja magának az alak szellemi karakterét.Erre céloz Otto Ludwig, kitűnő német drámaesztéta is: "A drámai műalkotáson három ember munkálkodik: az iró, a szinész és a néző. Csak majd a néző bensőjében, az iró és a szinész munkálkodásának, valamint a néző kiegészitő munkájának eredményeként születik meg - a műalkotás." (Otto Ludwig: Shakespeare Studien

. ) Sőt az egyes nézők bizonyos keretek között még egymástól eltérően is teremtik újra maguknak ezt a látható figurát. A szinen mozgó alak, melyet a szinész tökéletesen eltalált atmoszférikus ábrázolásával, s melyet a szöveg többértelmü élete és a cselekmény hordoz - még nem kész alak. A színésznek vigyáznia kell, hogy csupán az alak teljessége irányába dolgozza ki hősét, de ne tekintse befejezettnek. Szabadon maradt felhangjaiba, a szöveg zenéjének színeibe a néző fantáziája belekapaszkodik, és a szini kép által elindított irányba fogja ezt a figurát továbbépíteni. A nagy szinész nem bemutat, nem kész bábokat állit a néző elé. Alkotómunkájának egyik igen fontos része a néző aktivitásénak felkeltése, együttműködésének provokálása. A szinpad és szinész feladata tehát, hogy ugy valósitsa meg a szellemi alak teremtését, hogy az ne legyen befejezett, csak tendenciájában legyen kész figura. Tehát nem ad, hanem evokál, a nézőben kelti élet—