Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

re a szellemi alakot. Amit a színpadon teremt, az csak az a hordozó apparátus, melynek hátán a néző szellemi reprodukciója is beindul, s melynek állandó energiaforrásánál önmagában is ki tudja alakítani ezt az alakot. Sajátos, élő ellentmondás ez. A szini játék objektiv jellegű: a nézőtől függetlenül mutat be egy kész világot. Törvényeibe, történéseibe nem tud a néző beleavatkozni. Az alakok "kész" módon élnek előtte. De az átélés, a szi ni varázslat Bajáto

s hatásához nem elegendő ez a külsőséges kapcsolat. Ehhez az is kell, hogy a néző magában újrateremtse, kiegészítse a színen mozgó alakokat. Olyan tulajdonságokat is rálásson hőseire, melyeket csak sejtet a játék és szöveg, melyekre csak utal a cselekmény. A figurák életének kiteljesedése, nagy társadalmi típusokká való rendeződése tehát a néző élményeiben, újrateremtő közreműködésében záródik egésszé. A néző nélkül üres. Csakhogy a néző ezt az újrateremtő munkáját csak akkor tudja elvégezni, ha az előtte játszódó szini játék objektiv szerkezete képes árrá, hogy benne ezt a szellemi reprodukciót kiváltsa. A nézőnek egyszerű szemlélődőből esz tétikai szubjektivitássá kell alakulnia. Magyarul: olyan befogadóvá, akiben nemcsak az előtte történő dolgok paszsziv nyugtázása történik, hanem aki magában is teremtő átélő emberré magasodik, méltó partnere lesz az irónak és a színművésznek. Az értetlen, műveletlen, szórakozott néző képtelen ilyen "átélésre". Mert itt már aktivitásról és nem egyszerű átélésről van szó. Próbáljuk összefoglalni, amit eddig elmondottunk. 1. A drámai figura, vagy ahogy mi neveztük, a "szellemi alak" mindig több, mint amit a szinész fizikai-emberi valósága a szinpadon jelent. Emberi-világnézeti tartalmában, tipikus általánosságában, sokrétűségében csak sejtetni tudja ezt a teljességet. 2. Ezt a többletet a szinész és színjáték a másodlagos jelzésekkel, az emberi