Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

A szini alak realitásához Látszólag akadémikusnak hat, ha most azt a kérdést tesszük fel, mit játszik a színész - az Író által teremtett alakot, vagy az alakban ábrázolt valóságot. Rövidebben: a drámában rögzített figurát adja vissza, vagy az életet. Ez az akadékoskodó kérdés csak látszólag visz félre, mert ha válaszolni próbálunk rá, olyan problémának bizonyul, mely a ssinjáték egyik fontos esztétikai törvényszerűségét világítja meg. Nevezetesen: a drámai emberábrázolás sajátságát. Kérdésünkre ugyanis azt feleljük, hogy a színész mind a kettőt megkísérli - a drámában rögzitett figurát kelti életre, de egyúttal azt a valóságot is, melyet ez a tipus összefoglal. Csakhogy akár a kortára müvéről, akár klasszikus alkotásról van szó, a színész valósághoz való viszonya mindig csak a ma viszonya lehet a drámában élő valósághoz. Sztanyiszlavszkij pl. ezért vezette be, hogy a színész a szinpadi helyzetekben, saját elképzelése szerint rendezze el magát s csak azután térjen rá a szerep által követelt mozgásokhoz,a szöveg kidolgozásához. ("Cselekvő elemzés" módszere.) Brabantio háza előtt, éjszaka. Rodrigónak és Jágónak fel kell keltenie a háziakat. A színészek első feladata, hogy mit tennének ők, ha valójában be akarnának menni a házba. Kavicsdobál ás az ablakokra, dörömbölés stb. következik - vagyis a mai ember cselekvő reakcióit keresteti meg Sztanyiszlavszkij és aztán erre épitette fel a dráma konkrét cselekményét. A színész nem játszhatja csupán a szövegben rögzített figurát - tul elvont az a szellemi kép, ahhoz, hogy életre keljen, eleven ember kell. S ezt a ma élő játékossal kell kitöltetni. Igy az igazi színészi alkotás nemcsak a szerep életrekeltését, még csak nem is újraalkotását jelenti, hanem megalkotását is, hiszen a drámában rögzített szellemi alakot valóságos és transzponált emberré kell gyúrnia.