Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)
II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK
 cselekvés tehát bizonyos általánosság hordozója, s ezzel az alapanyaggal dolgozik a dráma is. Cselekménye, az egyes hősök tevékenysége, ennek érzelmi, retorikus, vagy szenvedélyes "indoklása" - mind bizonyos általánosság körében történik, melyet az egyes szereplők egyénitése, a helyzetek egyszeri, kiélezett volta ugyan közelebb hoz egyes esetekhez - mégis megmarad bizonyos általánossága. S ezt a viszonylagos általánosságát már a rendezőnek a kor követelményűiéz mérten - alkalma van egyértelmű, valósággá változtatni. 4. S most térhetünk rá a többértelműség utolsó hordozó elemére: a közönségre. Minden viszonylag általánosabb cselekvés magában hordja azt a lehetőséget, hogy párhuza mokat , hasonló eseteket . cselekvéseket ismerjünk fel fényében. Hétköznapi reakcióink is igy működnek. Mikor valaki egy balesetét meséli el, a hallgatóság azonnal hasonló történetekkel akarja túllicitálni az előadót: szinte automatikusan váltja ki az elmondott történet a hallgatók hasonló eseteit. Még inkább igy van ez a szinpadon látott, művészi általánosságában megfogalmazott, élő történéssel.  néző szinte önkénytelenül is saját életének, korának hasonló . analóg vonásait akarja az ott láthatóban felismerni. Ez jut róla eszébe, sőt ezt is érzi bele. Tehát nem Shakespeare gondolt a későbbi korok "személyi kultuszára", mikor Claudius alakját fogalmazta, hanem az alak cselekvésének általánossága és a néző hasonlót felfedező indíttatása láttatja meg ezt a modern problémát abban a régi műben. Természetesen egy hosszú eseménysor számtalan ilyen hasonló motivum lehetőségét hordja magában, s akkor nézője ebből nyilván csak egyet-egyet emel ki, mint a legfontosabbat. À rendező feladata mármost, hogy a kornak léginkkább megfelelő, azt legjobban kifejező ilyen analógiákat ébressze fel a nézőben, anélkül, hogy a darabot modernizálná. Ezzel azonban a darabban szunnyadó számos lehetőség
