Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK

közül az egyiket kell választania. Csakhogy: ez a lehetőség, mint látjuk a nézőtérrel való eleven kontaktusban születik s a darabban - nézőtér, publikum, élvező közönség nélkül - nincs benneI A többértelműség lehetősége is csak a közönségre való vonatkozásában képzelhető el, az egyértelműség valósága pedig az előadás sikerében bontakozhat csupán ki. Következtetések a/ A mult teljes arca Látszólag elvont filozófiai, művészet—ontológiai fejtegetéseink a szocialista színházművészetet illetőleg nagyonis gyakorlati, hétköznapi következtetésbe torkollnak. A polgári színpadokon évtizedek óta - talán a naturalista szini kísérletek fellépésétől kezdve - állandó probléma az értelmezés egyoldalúságával, túlzott célzatosságával való küzdelem. Vagy abban az értelemben, hogy a színház-üzlet nagyonis közvetlen politikai vagy anyagi érdekek szellemében akarja áthangolni a klasszikusok szinrevite— lét, akár abban az ellenkező végletben, mely a klasszikusokat csupán egy-egy töredékszempont lényében akarja láttatni. Emiitettük már az exisztencialista Hamlet

et, de ilyen a "rettegés" jelszava alatt rendezett Lear király is. De ellenkező előjellel ilyen egyoldalúságba tévedt néha Piscator is. A mü teljessége

, eredeti gazdagsága és a mához szóló vonatkozások kiemelése polgári szinpadon igen nehezen valósitható meg. A szocializmus - elvileg - lerombolta azokat az akadályokat, melyek a teljes mü

. a több rétegű, gazdagabb belső életű darab teremtését gátolták. Üzleti érdekek,izmusokba való belefelejtődés egyaránt háttérbe szorultak. S mégis oly ritkán láthatjuk színpadjainkon, hogy egy-egy klasszikus darab a maga teljességében