Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)
II. A DRÁMA ÉS SZÍNJÁTÉK
hogy azon betűszerinti értelemben változtatni kellene. Antigoné sorsénak társtalanságát emelheti ki pl. azzal, hogy a kar közönyét, Antigoné egyedüllétét érzelmi és játékbeli tónussal hangsúlyozza. A pátosszal telt Antigonéval szemben igy egy sorsát fátumként viselő modernizált Antigoné állhat előttünk. De hát mindezek az értelmezési technikák közhelyek ma már. Az esztétikai probléma azonban máig is fennmaradt: vájjon ezek az újraformálások önkényes belemagyarázások a kész szövegbe, az alak pszichológiájába, a konfliktus szerkezetébe, vagy eredetileg, Szophoklész tolIában is benne voltak már? Mindkét véglet hamis. Hiszen - mint már említettük, lehetnek hamis értelmezések is, az eredeti szerzői szándékkal feleselő megvalósítások és másrészt képtelenség arra következtetni, hogy Szophoklész pl. előrelátóan a fasizmussal szembeszegülő ellenállók érzelmivilágnézeti lázadását is belekomponálta volna figurájának sorsába. Elméletileg tehát ugy fogalmazhatjuk meg kérdésünket, hogy mi adja a drámai tartalom többértelműségét , mikor az alak, a konfliktus egyértelműen kapott alakzatot az iró kezeitől. Hiszen ezt az egyértelműséget szolgálja az érzelmi és világnézeti motiválás a jelenetek felépítésének szigorú rendje, az eszmei tartalom stb. Ha ezt az egyértelműséget közelebbről megnézzük, kiderül, hogy több arca is van. Az irott dráma sohasem pusztán egy alapgondolat körülirása, "formába öntése". Az igazan nagy müvet mindig az a paradoxon jellemzi, hogy nem csak arról szól, amiről szól , hogy több irányba, számos emberi és társadalmi problémára tapint rá, melyeket együttesen megszólaltatva kapja nagyonis egyéni és egyértelmű hangját. Dürrenmatt öreg hölgye nemcsak a konformizmus kötelező erejéről szól, hanem a pénz hatalmáról, az egyéni erkölcsi ellenállás kilátástalanságáról, az érzelmi élet kiüresedéséről,valamint arról a filozófiai problémáról is,
