Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

I. A DRÁMÁRÓL

események között élő konkrétságával szerepel. A drámában a cselekvő ember kap hangot: az a tipus, aki tetteiben ki tudja magát fejezni. Pontosabban: az ember életének azok a mozzanatai, melyek a fordulatokat fejezik ki, melyekben egyéni döntése, cselekvése árulkodik egyéniségéről, valamint arról a világról, melyben él. A dráma hőse a relációk embere. Belekerült az élet egy sajátos és "veszélyes" hálójába, s nem tud belőle menekülni. Amit tesz és ahogy viselkedik, látszólag csupán ennek a hálónak rángatása: azoknak a viszonyoknak kényszerítő ereje teszi ilyenné, melyékbe foglyul esett. Ugyanakkor - az ellentmondás másik oldalán - azt kell látnunk, hogy ez a szituáció, ez a környezet csak azért tud rá ilyen hatással lenni, mert egyénisége már magában hordta ennek a magatartásnak csiráit: a körülmények hálózata csak felszínre csiholta belőle ezeket a lappangó erőket: tehát voltaképpen ő maga formálta a szituációt olyan börtönné, melyből csak egy másik énjével tud kiszabadulni. Más fel épített ségü társai észre sem veszik a helyzet rendkivüliségét, nem hat rájuk a szituáció nyomasztó ereje, mert nem azzal a belső atmoszférával kerültek bele, mint a főhős. De akiben megszólal a belső rezonancia a szituáció hivó szavára, az már maga is alakitójává, formálójává válik a szituációnak - önmaga szituációjává is emelkedik. Szent Johanna kis pásztorlány volt, nem sokat törődött a politikával, s egyszercsak körülvette őt a történelem, elrabolta ártatlan foglalatosságából - és egy másik embert varázsolt belőle. Ha ez a kiemelés és foglyulejtés nem történik, Johanna nem lenne i

lyen

. De a történelem varázslata csak azért tudott hatni, mert Johannában, egyéniségének rejtett mélyén ott élt már ez az elhivatottság, igazi szenvedélyének szinte egyetlen kifutási lehetősége. Itt érzi igazán jól magát, végre felébredt a "máslét" Csipkerózsikájából. Mint ahogy Lear király is "csak" azért keresi eszelősen régi birodalmát, mert