Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

DIALÓGUS A MEGTÉVESZTÉSRŐL

Phaidrosz: Da csak nem akarod azt mondani, hogy mind a három elbeszélés igaz lesz, s a látott történésnek mind a három pletyka a lényegét fogja majd kifejezni? Szókratész: Nem, ezt valóban nem akarom.De a mesélök számára nem is ez a lényeges: hanem saját maguk, saját kis életük, melyet ebben a látott eseményben kifejezésre akarnak juttatni. Igy hát mind a három mesélő saját lényegét mondja el, miközben a látottakat adja tovább. Erre gondoltam. Phaidrosz: S hogyan igazolja ez az utcai jelenet a művészet fennkölt igazmondását, melyet te is annyira védelmeztél. Hiszen itt most hazugsággal akarsz igazságot védelmezni. Már megbocsáss: a hasonlatod ilyen. Szókratész: Â színdarabban is hasonló történik pedig. A nézők azt kívánják, hogy róluk, az ő életűkről, az ő mai napjukról, gondjukról, mai fájdalmukról szóljon az, amit látnak. S ehhez alkalmazkodik a színész és darab. Phaidrosz: Tehát megváltoztatják azt, amit a költő mondott? Szókratész: Nem, hanem kimondják azt, amit a költő akart. A művészi igazság általánosabb, sok mindenre igaz egyszerre.A színész és színház feladata, hogy egy világra, és egy nézőtérre vonatkoztatva legyen igaz. Igy amit hozzátesz, amit kiemel, nem áll ellentétben azzal, amit a szerző mondott: sőt, ami ott az általánosságban lehet, annak értelmet és átélhetŐségét kölcsönöz. S a néző igazsága - a darab igazsága is. Chriszipposz: Vagy ha rosszul játszanak - koruk hazugságát akarják a nézőre rátukmálni.