Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

selkedését, egy uj fordulat bekövetkezését, milyen sikon és intenzitással kell majd abban résztvennünk stb. Itt tehát a jövő egyfajta visszatükrözése ez, az ember cselekvő készségeinek előre rendezése a bekövetkező események felfogására. A színházban a beállítódás a jelen élménye lesz. Kialakul egy bizonyos érzelmi-értelmi kapcsolat, a cselekmény morális tartalma, a figurák, valamint a néző között. S ez a kialakult érzelmi kapcsolat objektiv szerepet játszik bennem. Mint beállítottság, szinte tőlem függetlenül működik, hiába akarom önkényesen megváltoztatni, nem sikerül. Hiába mondom magamnak, hogy mindez csupán játék, hogy a főhősnek voltaképpen nincs igaza. A beállítottság mint egy kívülről belém helyezett vezérmű dolgozik bennem, irányítja érzelmeimet, és én magam, a szubjektív én, nem tudom többé kormányozni reflexeimet. Önmagammal szemben igy válok objektiv lénnyé: amit érzek és gondolok, élményeim kívülről formáltak, elvesztem az önkényes értelmezés lehetőségét. A beállítottság erősebbnek bizonyul "nálam**: nem tudok belőle "kilépni". A szinház mesterei aztán azt is észrevették már,hogy ez a beállítódás már a szinház előcsarnokában megkezdődik, a leeresztett függöny előtt folytatódik, s meginduló játékban válik felfokozott erősségűvé. A beállítottság "objektiv" keretei között zajlik le aztán az a ping-pong csata

, mely a színpadra felvetített javaslataim, reményeim és azokat meghazudtoló fejlemények visszalövései jelentenek. S bár én újra meg újra szeretném, hogy kedvenc hőseim sorsa másként alakuljon, mégis belenyugszom és belátom, hogy életűk, tetteik csak ilyen alakot nyerhettek. Itt is objektiv mivoltomban figyelem a színjátékot. Szubjektive azt remélem, hogy jó vége lesz azért a játéknak, nem pusztulnak el hőseim. Mikor azonban