Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

beteljesedik sorsuk, akkor már objektiv mivoltomban állok végzetük felett, s elfogadom ezt a döntést, sőt helyesnek tartom, önmagam vágyaival, szubjektív reménységeivel szemben igy adok igazat az objektiv történelmi-társadalmi sorsnak. Ez a dráma Ítélkező, Ítéletet provokáló hatása. De az Ítélőszék tagjaként már az átmenetileg objektívvé változott "én" itél. A giccs

, a szentimentális fércmü, de még a romantikus alkotások nagy része is, valamilyen módon a szubjektív reménykedést váltják valóra, kielégítik a néző vá gyait : azt nyújtják, amit a néző szeretne: a szerelmes igazgató megkapja a kedves gépirólányt, a szegény titkárnő nemcsak menyasszony, hanem milliomos is lesz. Ebben rejlik átmeneti sikerük titka. Itt már nem következik be a néző átalakulása, nem alakul ki egy "belső objektivitás*', mert csupán a szubjektív vágyak körében, az illúziók délibábjainak árnyai között marad meg a játék. Nem kell Ítélkeznem, s nem kell a valóság objektivitását törvényként elfogadnom. Álmodhatok tovább. A romantikában

, mondjuk Victor Hugónál bonyolultabb módon történik ez az álombaringatás. Legtöbbször ugy,hogy a valóságos társadalmi bajok objektiv szerepét csupán egy-egy álomfigura tudja érzékeltetni. Hernani forradalmár pózban áll előttünk, de aztán kiderül, hogy van neki erre a forradalmár szerepre egy hatósági "engedélye": hercegi származása. És különben is, nem egy uj rendet akar bevezetni, csupán jogos tulajdonát akarja visszaszerezni. A néző igy azt hiheti, hogy forradalmár! szenvedélyekkel telítődik, valójában csupán képzeletbeli kirándulást tesz egy képzeletbeli forradalmiságba. Iáikor Ítélkezik és Hernánlnak ad igazat a sok hazug és aljas főnemessel szemben, még a nagylelkű Don Ruy-val szemben is, akkor csupán szubjektív illúzióit igazolja, nem kell az objektiv igzaség kellemetlenségét vállalnia.