Almási Miklós: Színjáték és társadalom (Színházi tanulmányok 9., Budapest, 1963)

III. A SZÍNJÁTÉK SZOCIOLÓGIAI SZERKEZETÉHEZ

látja, aki figyeli: valaki más ül bennem, s az látja a színpad "mögötti" gondolati-erkölcsi problémákat, és az emel fel engem is arra az Ítélkezési szintre, melyre én, mint a hétköznap embere, képtelen lennék. De ez a másik ember mégiscsak én vagyok: s Ítélkezésemnek magam is örülök - mert az esztétikai öröm nem más, mint ennek a magasabbrend üségemnek felfedezése és önélvezete. Vagyis: a drámában cselekvő emberek erkölcsi nivókülöhbségeit a néző ugy Ítéli meg, hogy nagyjából a magasabb rendű etikai álláspontot képviselje és fogadja el. Tegye legalábbis a nézőtér atmoszférájában magáévá. A néző szubjektivitása - vagyis eddigi etikai tartása, világnézete, temperamentuma - most megváltozott: egy objektivebb színezetet kapott, elhagyta eddigi hibáit, kicsinyességének korlátait és mint objektiv biró ítélkezett a szereplők felett - és önmaga felett. A néző szubjektivitása az objektiv igazság tartókelyhóvé változott. (Ennek a problémának pszihológiai vetületére még a következő fejezetben visszatérünk.) Gyorsan tegyük azonban hozzá, hogy csupán a nagy müvek hatóterében következik be ez az átalakulás. A gyengébb müvekben ez az "átváltozás" nem következik be, mert a néző nem tudja elfogadni, valóságosnak venni az ott ábrázolt problémákat és erkölcsi magatartásokat. Igy aztán előfordulhat az is, hogy a nézőtéren kacagnak ott is, ahol a szinen patetikus jelenetek játszódnak. Itt nem a néző cinikus, hanem a darab rossz: nem tudja felemelni a nézőt az általa kívánt objektív ítélőszék magaslatára, és a publikum mint normális átlagember, kineveti az üres pátoszt. De nézzük meg egy kissé közelebbről, hogyan történik a néző szubjektivitásának átalakítása, a belső objektivitás kiépítése. Az első lépés a beállítódás

. A hétköznapi életben a beállítódás egy fajta hullámhosszként működik, nagyjából felkészülünk arra, hogyan fogadjuk társaink vi- 101 7" Színjáték és táreadalom