Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
A pozitív hős konfliktusa
tartják Shakespeare-t utolérhetetlennek, mert minden drámai helyzetet hőseinek (és nem az irónak) filozófiájává tud általánosítani. (A legismertebb drámáinál is csodálatosabb ebből a szempontból a II. Richárd .) A mindennapi ember filozófiája Drámaíróink ugyanis jórészt elfelejtik, hogy minden embernek megvan például a maga értékfilozófiája. Ha drámákban gondolkodom, eszembe jut az actiumi csata, amelyben Antonius - Shakespeare szerint - Kleopátra egyetlen intésére elhagyta hajójával a küzdelmet, nem mérve fel, hogy ez világtörténelmi méretű bukását jelenti. Katonája, Scarus, bárgyu8ágnak nevezi ilyen könnyelműen országokat, a félvilágot elvesztegetni. "Elcsókolóztunk birodalmakat! Ó, bárgyúság!" De hallgassuk csak, mit mond ugyanerről Byron, a Don Jüan ban: "But Actium, lost for Cleopatra's eyes Outbalances all Caesar' s victories". A Kleopátra szeméért elvesztett Actium felér Caesar minden győzelmével! Ebben a példában a két szemlélet közti különbség kézzel fogható. Méghozzá nemcsak értékítéletében, de a realizmus és a romantika egész világa ütközik szinte benne össze. De hát ez csak történelmi helyzetekre, történelmi hősökre érvényes? Ma nincs meg minden embernek a maga értékfilozófiája? De mennyire, hogy niegvan! Erről vallunk, amikor lemondunk egy találkát a meccs kedvéért, vagy lemondunk a meccsről a találka kedvéért. Amikor maradok valahol még egy órát, mert jól érzem magam, bár otthon b aj lesz belőle; vagy hazaindulok, bár maradnék még egy órát, de nem akarom, hogy otthon baj legyen belőle. Mindannyiunkban él egy értékrend, hogy mit miért adunk oda, miről miért mondunk le. Ha ezt valaki összeállítaná, összefüggő lánc, (vagy gula keletkezne, amelyek csúcsa felé - az egyén órtékfilozófiájának szemszögéből nézve - egyre magasabb értékek vannak. Anyagi érdekem kedvéért feladom a kényelmemet. Tisztességem megóvásáért feladom anyagi érdekemet. (Vagy fordítva.) Családom megmentéséért feladom tisztességemet és igy tovább. Az értékrend