Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A pozitív hős konfliktusa

csúcsán legtöbb embernél maga az emberi élet, elsősorban a saját élete áll. De forradalmárnál, eszmék vértanúinál, ha­talmas szenvedéllyel elboritott embereknél az élet fölött is vannak értékek. Ez az értékrend tehát minden emberben más és más és időnként meg is változik. Persze, a legtöbb emberben ez nem tudatos, az iró dolga, hogy hőseibe belevi­lági tson és filozófiájukon keresztül feltárja lelkük legmé­lyebb titkait. Drámai értelemben mi kell ehhez? Megfelelő drámai helyzet. Az értékfilozófia például többnyire válasz­tásban, a döntésben jelentkezik. És a pozitiv hős mindig könnyen dönt? Az igaz, hogy a pozitiv hős mindig a haladás mellett küzd, szubjektive. De vannak helyzetek - láttunk már példákat magunk is -, amikor a legnehezebb éppen azt eldönteni, hogy két vagy több ut között melyik szolgálja a haladást. A pozitiv hős mindig a nép mellett küzd. De ki a nép? Ismét Mao Ce-tungra hivatkozom, aki részletesen elem­zi, hogy a nép is dialektikus fogalom, más és más történel­mi helyzetben mást és mást jelent. És ha a hős szembekerül a néppel, mert a nép kívánsága nem azonos a nép érdekével? Megalkudni és a rossz ügy mellé állani a helyzet megmentése érdekében? Egyéni sorsa döntő percének kinj ai, céljának kockánforgésa, segitő társainak ellentmondó tanácsai, száz és száz helyzet, amelyben a pozitiv hős válságba kerülhet, ahol lelke legmélyéig kell lenyúlnia, gondolatainak, érzel­meinek legőszintébb, legtisztább forrásaihoz, hogy a gondok leküzdésében segítséget kapjon. Mindez arra kényszeríti a hőst, hogy tudata legmélyén élő gondolatait feltárja. Mind­ehhez azonban a drámában egy feltétel nélkülözhetetlen, a drámai helyzet. A helyzet, a helyzet... Kötetnyit lehetne írni a drámai hős filozófiájáról és a drámai helyzetről, itt sajnos mindkét témát csak annyiban érinthetjük, amennyiben átvezetnek témánk másik oldalára. Sok olyan Írónk van, aki rendkívül érdekes embereket tud

Next

/
Thumbnails
Contents