Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
"Színpadi formabontás"
a színpadi forma kérdéseinek azokat az elveit, amelyekben szerintem jó volna egyetérteni. Mielőtt azonban ezt megtenném, hadd magyarázzam meg, miért tettem idézőjelbe azt a szót, hogy "formabontás". Karret orral a narrátor ellen Nemrégen még heves, szinte koncentrált támadás folyt a kritikában és a sajtóban általában, a formabontás ellen.Ma ez a vélemény egy-egy. kritika vagy cikk egy-egy elvi megállapításéban jelentkezik, de ha az ember elolvassa akár az akkori cikkeket, akár a mai bírálatokat, egyáltalán nem kap világos képet arról, mit is értenek formabontáson azok,akik támadják. Egyik legszorgalmasabb kritikusunk például,egyébként egyik fővárosi színházunk dramaturgja, a formabontást támadva kemény cikket irt a narrátor alkalmazása ellen (mellesleg ugyanakkor színháza, legnagyobb sikerét egy "formabontó" narrátoros szovjet darabbal aratta). Egy másik cikk azt tekinti formabontásnak, hogy a modernkedők elvetik a megszokott "élethű" díszleteket és helyette fantáziátlan jelzéseket alkalmaznak, vagy teljesen elvetik a kulisszát. Legjelentősebb napilapunk egy kritikusa, egy magyar bemutatót bírálva,feltűnően éles hangon marasztalja el a rendezőt az egész színházi technika mozgósítása miatt. Kritikája a többi fiatal rendezőt is felelősségre vonja a vetítések, kocsik, reflektorok és más technikai eszközök bevetéséért, amit - ahogy Írja - egy-egy jó darabnál hajlandó "elviselni", ott is csak kénytelen-kelletlen. Ismét más kritika azt tekinti vétkes formabontásnak, hogy megszűnik a szigorú elkülönít ettség néző és színpad között, a színészek nem maradnak szerepük zárt világában, hanem közvetlenül is a közönséghez fordulnak, amivel "leleplezik" az egész szinház hamis voltát, és művészetüket játékké degradálják. Tan, akiformabontáson nem is a színházi formák széttörését érti, hanem a színmüvek sért jeleneteinek, felvonásainak teljes elvetését.
