Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

"Színpadi formabontás"

"SZÍNPADI FORMABONTÁS" A színházak és a kritika között az utóbbi időben túlságosan kiéleződött az egyébként nem természetellenes ellentét, annyira, hogy legutóbb mér egy szűkebb megbeszélésre került sor a színházak és a kritikusok megbízottjai között. A színházakban az ember egész estét betöltő panaszokat hall a kritikusok szakszerűtlenségéről, tájékozatlanságáról (néha egyenest tudatlanságáról), Írásaik alacsony színvonaláról, elfogultságukról, nagyképűségükről és más hasonló, egy szuszra fel sem sorolható hibájukról. Ezek tükrében a kritikusok egyre jobban kezdenek hasonlítani ahhoz a Deák Ferenc emlegette tankönyvbeli lóhoz, amelynek minden porcikáján egy nyil jelzi, milyen betegség szokta ott megtámadni. De olyan ló, amelynek valóságban mindez a betegsége megvolna, olyan ló a valóságban nem él, mert nem is élhet. A kritikusok ilyen "bírálatában" természetesen ón nem veszek részt. Sokszor elfelejtjük, hogy a kritika minden elmaradottsága ellenére - milyen fejlődésen ment keresztül az elmúlt években. Nemrégen még azon panaszkodtunk, hogy hiányzott a színházi birálat Önállósága, egy vélemény vagy egy cikk (többnyire a Szabad Népé) adta meg az általános hangot. Most meg inkább a kritika túlságos rapszodikus, nemegyszer elvtelen állásfoglalása a baj. Engem azonban, azon a közös tárgyaláson, más kérdés izgatott. Főleg az, hogy szinhózak és kritikusok legtöbbször nem beszélünk egy nyelven ós a színházak éppen a kritika elvi zűrzavara vagy konzervativizmusa miatt külön, nem a birálat ösztönzésére, hanem visszahúzó törekvése ellenére fejlődnek. Mikor ezt kifejtettem, megállapodtunk abban,hogy nagyjából felvázolom