Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
A gyűlölet iskolája
színpadán túlkiabálnia, ott ez lehetetlen. De ott. ahol kiabálás van, ott lehetetlen a színház érzelmi hatása is. (Többet kellene a kínaiaknak vendégszerepelniük nálunk,hogy kissé ellensúlyozzák a színpadtechnikai fejlődés és a színpadi kellék felhasználásának naturalizmusra hajló már-már művészetellenes irányzatát.) Azért mondom azonban, hogy a későbben látott előadásban nemcsak hangerőben szűnt meg a kiabálás, hanem felfogásban is, mert később már nem kellett például túlkiabálni a dobokat. Óvakodom az erőltetett párhuzamoktól, azért nem foglalkozom a személyi kapcsolatokkal sem, azzal, hogy Kazimir Major személyes tanítványa, aki példaképnek tartja a Nemzeti III. Richárd-előadását. Azt azonban hangsúlyozni szeretném, hogy a tragikumot nem helyesen értő, erős érzelmi hatásokra nem törekvő, meg nem rendítő, meg nem tisztító, csak intellektuális színjátszás nem helyes ut. Intellektusra hatni nem tudó színjátszás arénává alacsonyítja a színpadot, érzelmi hatásokra nem törő színjátszás azonban a művészet lángjának kihunyása a színpadon. Macaulay igy mondja: "Egy művészet hanyatlásának biztos jele, ha gyakorta fordul elő benne - nem a csúnya, hanem a helytelenül alkalmazott szép. A tragédiát megrontja az ékesszólás, a komédiát a vicc." (Essays) A Nemzetiben nagyszerű, magas érzelmi fokú tragikus hatást is átéltem, például Bessenyei Othellójánál (ha igaz,hogy Richárd inkább tragikus mint intrikus szerep, eszményi III. Richárd lehetne), tehát nincs okom és jogom, hogy általánosítsak. De jogom és kötelességem,hogy szót emeljek egy helytelen tendencia ellen, és ezzel eljutottam mondandóm lényegéhez, a gyűlölet iskolájához. Szánalom és elégtétel Ugyan mi indíthat igényes színpadi művészeket Kreon és III. Richárd tipusu tragikus alakok drámai kettősségének leegyszerűsítésére? Mikor Kazimir Károlyt beszélgetésünk elején megkérdeztem, miért festették Kreont olyan feketére, talán politikai szándékból? Kemény en,Őszinte indulattal fe-
