Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A gyűlölet iskolája

én, mivel nem játazhatom a szerelmest, Hogy eltöltsem a csevegő időt, Ugy döntöttem, hogy gazember leszek. Nagyon helyesen tette Vas István, hogy az "I am deter­mined to prove a villain" sornak feladta a hagyományos for­dítását és valóban, az értelme szerint, Richárd döntését emeli ki benne. Itt ugyanis - és ez a kérdés lényege - nem arról van sző, hogy egy gazember Edmund vagy Jágo módjára elhatároz egy gaztettet, hanem a tragédia az, hogy valaki elhatározza a gaz emberséget. Valaki, aki nem annak szüle­tett, világi javakban bővelkedő herceg, teli van nagyszerű erényekkel, de elkeseredésében, a világ vad gyűlöletében, reménytelennek tünő becsvágyában önként dönt ugy, hogy gaz­ember lesz és kétségbeesetten bosszút áll a világon, amely tulajdonképpen az ő élete elrontásáról nem is tehet. A gazemberség kínjai A dráma maga nem egyéb, mint egyrészt Richárdnak az a törekvése, hogy ezt a gazemberi programot végrehajtsa, más­részt a program kudarca. 6 maga a programot elég következe­tesen hajtja végre. Az első sikerek után csaknem meginog, hogy talán más ut is kínálkozik a boldogulásához. Anna maga felé hajlitását szinte alig hiszi, de hiszen ezt is csalás­sal érte el és gazember-önérzetét növeli. Nem, nem engedi magát megtéveszteni, sokkal mélyebben ül benne torzságának tudata. Nem, nem: "Mig tükröt veszek, süss ki drága nap, Menetközben hadd lássam árnyamat." Tervét hát gátlástalanul végrehajtja, alakoskodások, gyilkolt atások sora után király lesz. és ekkor indul a katasztrófa. Kiderül,hogy a király­ság nem hozza a várt megnyugvást. Ilyen eszközökkel szer­zett királyság "törékeny üveg", ezt hasonló eszközökkel kell biztosítani. Egyre mohóbban, egyre kétségbeesettebben kapkodni kezd. "De oly mólyen vagyok a vérben, hogy bűn bűnt vonszol maga után" mondja, mikor egy pillanatra ismét magára marad. Hiába, a bukást nem lehet feltartani. De a

Next

/
Thumbnails
Contents