Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

Színikritikánk módszere

Vakmerő vállalkozás a kritikába belekötni. G, B. Shaw nem volt éppen félénk, ha polemizálni kellett. Egyik kötetének előszavában a szokott csipős, szellemes gúnnyal tépi darabokra azokat a szinhézakat, amelyek darabja befejezését eltorzították. Aztán sorra veszi azokat a kritikákat is, amelyek ezt a befejezést hasonlóképpen félremagyarázták. De ezeknél a hangja teljesen megváltozik. A szellemesség itt nem dumdum golyó, amely szétrepeszti a célt, hanem humoros, de nyájas üzenet, kedves baráti tiltakozás. 6 is tudta,hogy nehéz a kritikusokat bántani. Másrészt ml sem könnyebb a világon, mint a kritikát szidni. Gyulai Pál szerint az igazságos, de elmarasztaló birálatra igy lehet felelni: "A kritikus nem is lehet becsületes ember; rossz férj, hűtlen szerető, csalfa barát, kárörvendő és irigy, szívtelen, megvesztegethető és mindenekelőtt hazafiatlan*. Az is magától értetődik, hogy "ezek a rossz hazafiak meg akarják rontani a magyar irodalmat, maguk nem tudnak irni, csak a másén rágódnak, irigylik az iró népszerűségét, jövedelmét stb." Csakugyan,nincs annál könynyebb, mint a kritikusokat szidni. Ugy tapasztalom, szinházi kritikánk az elmúlt félév óta bizonyos fejlődésen megy keresztül, de azért a színházakban nem szűnik a panasz,hogy a kritikák hozzá nem értők, tájékozatlanok, felületesek, sematikusak, elkésettek stb. Olcsó sikert nyújthatna tán egy-egy darab több bírálatának, vagy egy-egy gyenge kritikus több Írásának összevetése, és ez talán ma nem is volna olyan veszélyes vállalkozás, mint hajdanán. Mégis, én itt lemondok a kritika bírálatáról, er-