Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
Színházi munkánk állami vezetése
ról szóltunk is, amelyeken esetleg a darab bemutathatósága múlott. Bem is beszélve például Heltai Jenőről, aki legutóbb is azért korholt, hogy nem elég szigorúan bíráltam. Nyilván az irók között sem mindenki fogadja egyformán még a nyilvánvalóan a mü érdekében elhangzó bírálatot sem, de általánosságban arra építeni, hogy az irók nem bírják a bírálatot, a legszelídebb kifejezést keresem, indokolatlan bizalmatlanság Íróinkkal szemben. És minden "természetes" ellentétnek feltételezése az állami vezetés és a vezetettek, vagy azoknak egy része között, véleményem szerint, tarthatatlan. Ha a minisztérium feltételezi a szinházak dolgozóiról és az Írókról, hogy ugyanazt az ügyet kívánják szolgálni, mint a minisztérium, Önmagáról pedig feltételezi, hogy tud és akar segíteni ebben a munkában, akkor nincsenek érdekellentétek, akkor nincs semmi más "természetes" ellentét, akkor nincs szükség ilyen elméletekre, amelyek jelenleg csak az állami vezetés helytelen gondolkodásáról tanúskodnak. Nehéz bírálni Mielőtt mondanivalóm végére érnék, még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy egyáltalán nem tartom a minisztérium eddigi színházi irányítását alapvetően negatívnak. Azért beszéltem sikerekben való népszerűtlenségről. De nem lehet észre nem venni, hogy egy idő óta ezek a sikerek egyre inkább az állami vezetés ellenére jönnek létre. Ezért meggyőződésem, hogy most az állami vezetés, irányitás és ellenőrzés bírálatára van szükség. Ha az állami vezetés nem veszi tekintetbe, hogy módszereit mindig változtatni, az adott helyzethez alkalmazni kell, ha munkájának középpontjába nem az embert, a színházaknál méghozzá igen érzékeny embert, a művészt és az írót helyezi, akkor az az érzésem, hogy egy idő multán már nehezebb körülmények között fogunk vitatkozni. Persze tisztában vagyok azzal, hogy a minisztérium színházi főosztályával nem könnyű, legalább is eddig nem