Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A dramaturg és a rendező viszonya

mért nem a dramaturg rendez? Ha a drámairónak van érzéke a drámához és tud irai, mi szüksége van a színház normális rendezői segítségén tul a dramaturgra? Ha nincs és már magában a darab megírásában a dramaturgra szorul, mitől drámaíró, akkor mért nem a dramaturg írja a darabot? Sztanyiszlavszkijnak, sem egy uj Csehov-darab, sem az Othello bemutatásához nem volt szüksége dramaturgra, mint ahogy Jouvet-nak sem az uj Giraudoux-darab, sem Tartuffe bemutatójához nem volt szüksége dramaturgra és Elia Kazánnak sem T. Williams uj darabjának szinrevitelóben, sem mondjuk a Liliom előadáséhoz sem volt szüksége dramaturgra. Hálunk a dramaturg közfelelősségének előtérbe kerülése, címének és jellegének, valamint hatáskörének és fizetésének érintetlenül hagyása mellett, csakis az a pesszimista feltételezés lehet az oka, hogy színházainkban nincsenek sem igazgatók, sem rendezők, sem irók, akik értik a maguk mesterségét. Elvben én ennek a helyzetnek az orvoslását nem a jelenlegi állapot fenntartásában látom, hanem abban, hogy ahol erre szükség van, ott erősítsék meg a megfelelő posztokat ós akkor dramaturgra nem lesz szükség. Mert a helyzet - éppen, ami a rendezőket illeti - egyáltalán nem ad okot semmiféle pesszimizmusra ós éppen ez az, amiről beszélni szeretnék. A dramaturg a mai körülmények között munkájának három fázisában találkozik a rendezővel: a darab kiválasztásában, a szinpadravitel előkészítésében és magában a színpadi munkában,tehát a dramaturgiai tevékenységnek ha nem is minden, de legfontosabb területén. Amellett van egy közös munka, amely nem dramaturgiai, nem rendezői feladat, hanem szakmai értelemben a színházi munka legmagasabbrendü feladata, amelynek megbeszélése külön vitát érdemelne, de amelyről a végén néhány szót magam is szeretnék szólni. Amikor ennek az együttműködésnek a természetét keresem, leghelyesebb volna egy képzeletbeli dramaturg és egy képzeletbeli rendező kapcsolatát elemezni,mert a gyakorlatban ez a viszony mindig igen nagymértékben személyes természetű is, nem tudom tehát

t hogy az én egyéni tapasztalataim