Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

Színházi munkánk állami vezetése

azért, hogy kivegyük a kezéből a kormányt, még csak nem is azért, hogy minden fordulót a fülébe súgjunk, hanem azért, hogy ellenőrizzük. A színházakat illetően a minisztérium most meg akarja teremteni a napi ellenőrzés lehetőségét. Fogja a minisztérium naponta ellenőrizni a színházakat? Micsoda apparátus kell ehhez? Akkor mit rombol egy ilyen törekvés! Minden józan ész azt igényelné, hogy az állam bízzon rá egy bizonyos ésszerű összeget az igazgatókra, kötelezze őket egy bizonyos ésszerű bevételre, szigorúan számoltassa el őket a pénzzel, anyaggal, negyedévenként, vagy egy évadban kétszer, minden kihágást az önként vállalt, önálló munka felelőssége szerint súlyosan kérjen számon (ne csinálja, aki nem tudja jól csinálni), de bizzék bennük, ne próbáljon állandóan a nyakukon ülni és a körmükre nézni. Mert ez a permanens szemmeltartás először is hallatlanul drága. Fantasztikusan duzzasztja a bürokráciát és hiába minden racionalizálás, mig ez az alapvető bizalmatlanság meg nem szűnik. Nem szeretném, ha cinizmusnak tetszenék, mert teljes komolysággal mondom, hogy a jelenlegi ellenőrzés, amely még mindig nem zárja ki a visszaélést (lásd Szlota-ügy és társai), az ellenőrzés jelenlegi bürokratikus formája, az államnak jóval többe kerül, mint a feltételezett sikkasztás. A másik, a legfőbb ok, ami miatt a mostani ellenőrzési rendszer káros, hogy nem nevel Szocialista embereket. A tisztesség fogalmát szinte megszünteti és azt a rendelkezések betartásával helyettesíti. Nem számol az emberek becsületesebb hajlamaival, pedig (szégyellek itt Makarenkóra hivatkozni) e nélkül embert nevelni csaknem lehetetlenség. Azután az ismert orosz mondás szerint, ahová a tü, oda a cérna: ha felülről ilyen bürokratikus, bizalmatlan szellem árad, ezt az alsóbb vezetők ugyanígy viszik tovább. Ezen aztán jól elhízik a bürokrácia és a »ervadasig lesoványodik a szocialista emberség.