Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A drámafordítás problémái

taaea a két kezét, nem dug-e benne lopott holmit. Az mutatja. Harpagon rászól, hogy a másik kezét is mutassa. Fleche nem érti, de aztán újra mutatja a kezét. Hevesi Molière-nek ezt a részletét otromba túlzásnak tartotta és a fordításban meghamisította. Ezzel Hevesi kilúgozza a helyzet szinpadi humorát. Illyés hü maradt Molière-hez és igy forditotta: Nem igaz tehát, hogy a szinpadi mester helyettesíteni tudja a szinpadon a költőt még a szinszerüségben sem, ha a költő valóban drámafordító és nem szorítkozik pusztán "irodalmi" munkára. Pedig Hevesi nem is volt olyan rossz fordítónak sem, a hozzá közelebb álló Shaw-t jól forditotta. Senkit ne tévesszen meg az, hogy gyakorlatilag a szinház elboldogul a szinpadllag használható, de irodalmilag értéktelen, tehát rossz drámafordítással, mint ahogy a kiadó is megjelentet nyelvében színvonalas, de szinpadilag használhatatlan, tehát rossz drámafordítást. A néző ás az olvasó türelmes. De ez nem egészséges állapot. Az irodalmi fordításról leválasztani a szinszerüséget, a dráma forditás csődjét jelentené. Hogy nincs ilyen tendencia? Elhangzott a panasz, hogy a Nemzeti Szinház más fordításokban játszotta a Shakespeare-ciklust, mint amelyekben az Európa ezeket a drámákat Harpagon: Fleche : Harpagon: Fleche: Harpagon: Fleche: Mutasd a kezed. Tessék. A másikat. A másikat? Azt. Tessék. Harpagon: Fecske: Harpagon: Fecske: Harpagon: Fecske: Mutasd a két kezed. Tessék. A másik kettőt. A másik kettőt? Igenis, Tessék.