Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

Színházi munkánk állami vezetése

kötelező folyamatos könyvelések mellett elrendelte egy egységes nyilvántartási füzet vezetését, hogy ellenőrizni lehessen az ellenőrzésül szolgáló negyedévi jelentések és egyéb könyvelési adatok napi összefüggését. Arról nem akarok most beszélni, hogy az október negyediki (1954) keltezéssel kiadott rendelet kötelezi a csoportos látogatás kedvezményének állandó beirását, jóllehet a rendelkezés kiadásának időpontjában a csoportos látogatással járó kedvezmény rég megszűnt, de azt nem szeretném szó nélkül hagyni, hogy a felettes szervek most már a napi ellenőrzés megszervezésénél tartanak. A magam részéről ezt a tendenciát káros és súlyos jelenségnek tartom és ennek az elvi részéről is szeretnék beszélni. Hangsúlyozni akarom, hogy ez nem egy, a számoktól, statisztikától idegenkedő irodalmár viszolygása a modern életnek egy látszólag prózai, de nélkülözhetetlen oldalával szemben, magam részéről nagyon izgalmas, sokatmondó területnek érzem a számot és a statisztikát, foglalkoztam vele, többször irtam is róla. Mindig izgalmasnak találtam a számokat és a statisztikát, mint az emberek, a társadalom alakitásának egyik leghasznosabb segédeszközét. De egészen más izgalmat vált ki belőlem, ha ugy látom, hogy ez a nagyszerű szerszám a természetes élet, a társadalom természetes fejlődésének megakasztójává kezd válni. Mielőtt az ilyenfajta ellenőrzés elemzésébe fognék, hadd mondjam el egy ujságiról élményemet. Bizottság Szoboazlón Még a fordulat éve előtt történt, hogy Hajdúszoboszlón egy ügyvéd egyre-másra kezdte visszaperelni a földhöz juttatott parasztoktól a földet, megbízói, a régi birtokosok saámára. A parasztok csak oézték, milyen dus érdemekben bővétkednek az ő egykori földesuraik, akik - mint az ügyvédi periratokból kiderült - mind-mind hazafias ellenállók voltak, holott ők egészen más oldalukról ismerték őket. Nem akarták elhinni, hogy mint a mesebeli királynak, akinek