Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A pozitív hős konfliktusa

sóge, hogy igazságáért megverekedhessen, hogy igazságának megnyerő távlatait a néző szivébe lopja. És itt - ha röviden is - most már mondandóm befejezéséhez közeledve még egy kérdést kell érintenem. A "csúnya" drámája Minden kor szívesen gúnyolódik az elmúlt idők társadalmának azokon az erőin, amelyek a legnagyobb alkotókat kicsinyes meg nem értéssel gáncsolták éppen legnagyobb müveik megalkotásában. A dráma természetéből folyik, hogy halhatatlanjait, legnagyobb mestereit a legtöbb gáncs éppen szélsőséges alakjaik, helyzeteik, történeteik miatt érte. Már Euripidésznek súlyos támadásokat kellett elszenvednie, hogy az élet "csúnya" dolgait viszi szinre, a gyermekgyilkolást, házasságtörést stb. Valósággal nőgyülölőnek tekintették, amiért olyan "szörnyetegeket hozott a világra" mint a gyermekeit kiirtó anya. ("Mentségére" legyen mondva Agamemnonban világra hozta a gyermekét megölő apát is.) Hát Shakespeare? Még Tolsztoj sem tudott neki megbocsátani, A töméntelen gyilkossággal, tébollyal, látomással,vérszomjas, beteges fantáziájú ponyvaíró volt Móricz Zsigmond számára is. (Euripidészt sem a kicsinyek támadták, Arisztofanész is.) Ibsenről pedig kár is beszélni. A paralizis progreszsziva, az utolsó stádiumában levő vérbaj színre vitele, sőt a konfliktusban elfoglalt döntő szerepe a Kísértetek

ben végleg "leleplezte" a "beteges agyú" irót. Ezért a "csúnyáival a drámákban vigyázzunk. Nem egyszer dekadensnek bélyegeznek remekmüveket alakjai, vagy egy-egy helyzete alapján, pedig legtöbbször az jelenti a dráma dekadenciáját, ha az ilyen szélsőségekről az iró lemond. Nem egyszer betegesnek bélyegeztek irót (bármilyen hihetetlen, a polgári kritika egy része még Gorkijt is az Éjjeli menedékhelyért ). a különös szinhely miatt, vagy egy-egy "fantasztikus" figuráért. A legfontosabb ebben a kérdésben (amennyiben a tehetséget adottnak vesszük, mert a tehetségtelen da-