Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)

A pozitív hős konfliktusa

rabokról nincs mit filozofálni), a legfontosabb az iró világnézete. Én nem hiszek a "realizmus diadalá"-nak egy olyanféle értelmezésében, amely az utóbbi időben - ha jól emlékszem Lukács György nyomán - elterjedt és amely szerint az iró a valóságot világnézete ellenére is hiven fel tudja tárni. Telem a szovjet kritikus, Guszev, nagyon világosan megértette, hogy a lenini kifejezés értelmében valaki irhát igazat politikai meggyőződése ellenére, de világnézeti ellentmondásai mindig tükröződnek a műben. Ionesco a Tueur sans gage-ban és a Rinocérosz

ban politikai nézetei ellenére plasztikusan tárta fel a polgári humanizmus és az individuális erkölcs teljes nyugati csődjét, de világnézeti ellentmondásainak következményeképpen Jean-Louis Barrault egyértelmű rendezői eszközeire volt szűkség, hogy az előadásban a darabokat kétértelműségüktől megszabadítsa.A fontos azonban, hogy az iró világnézetét a konfliktusban, annak sorsában keressük, ne egyes alakokban, helyzetekben, ne a darab felszinén. Történelmi szükség - egyéni sors Tisszatérve a pozitiv hős ellenfelére, meggyőződésem, hogy annak valódi drámai ellenfélnek kell lennie, különben sem a drámáink pozitiv hősének, sem magának a szocialista drámának vérszegénysége nem marad véletlen jelenség. Azt akarom talán, hogy a szocialista dráma tele legyen patologikus alakokkal, vérgőzös politikai ellenfelekkel? Hagy

on sajnálnám és reménytelennek érezném a helyzetűnket, ha valaki ilyen következtetésre jutna a mondottakból. Nem szívesen állok be a jósok közé, de azért hadd mondjam meg,hogy én a szocialista dráma jövőjét ugy látom, hogy éppen egyre bensőségesebbé válik. A szocialista életben - a külpolitikai fejlődésről most nem szólva - a konfliktusok éppen a természetes politikai fejlődés következtében, egyre kevésbé a nyilt osztálynarcot tükrözik és egyre inkább a neper, belüli ellentmondásokat. De meg kell tanulnunk a politikai