Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
A pozitív hős konfliktusa
ban különbözik az ellenséggel való konfliktusokétól, Âz alapvető különbség az, hogy ezek az ellentétek politikailag nem antagonisztikusak, megoldásuk nem kényszerrel történik. Az ideológiai alapja a szocialista drámának, tehát világos. Mégsincs a drámai konfliktus ügye rendben. Hert nézzük csak ezek után, kl a pozitiv hős ellenfele a mi drámáinkban, mert ez a főkor dés. Mivel a pozitiv hős ellenfele általában a társadalom haladásellenes, egészségtelen, "rossz 1 * erői, ennek az ellenfélnek a felléptetése mintegy vallomás arról, milyen "rossz" jelenségek hatnak még a társadalomban, ebben az értelemben a pozitiv hős ellenfelét ugy is fel lehet fogni, mint a társadalom önkritikáját. A konkrét kérdés mármost az, meddig mehet el egy társadalom a nyilvános önkritikában. Meztelen társadalom Nemrég egy fiatal egyetemi hallgató (ugy értem, egyetemi hallgatónak volt fiatal) abban fogalmazta meg a kritikai realizmus és a szocialista realizmus különbségét, hogy a kritikai realizmus, úgymond, kritizálja a társadalmat, a szocialista realizmus dicséri. Gyanúsan néztem rá, nem ironizál-e, de egészen naivnak látszott és bizonygatta, hogy komolyan gondolja. Az ilyen nem tul jóindulatúnak tetsző nézetek részben onnan származnak,hogy a kritikai realizmusnak túlságosan hangsúlyozzuk a kritikai oldalát, a ml irodalmunknak meg a pozitiv tendenciáit. Egyesekben ez aztán ugy torzul el, hogy magyarul mondva azt hiszik, a polgári irodalomban mindent meg lehet irni, bezzeg nálunk... Ez hazugság, mint ahogy majd mindjárt szeretném részletezni, de a hazugságot az irodalmi életben nem szabad sem terjeszteni, sem tűrni. Ellenkezőleg, ha szabad egy kicsit megtoldanom Borjévnek,egy a Voproszi Lityeraturiban megjelent elemzését: ha igaz, hogy a reneszánsz újra felfedezte a meztelen emberi testet, és a polgári irodalom felfedezte a meztelen emberi lelket, a szocializmus fedezte fel a meztelen
