Czímer József: Korunk színháza (Színházi tanulmányok 7., Budapest, 1962)
A pozitív hős konfliktusa
emberi társadalmat, ta ha igaz is, hogy a szocialista társadalmat jobban érdeklik Baját társadalma eredményei, az uj, a maga teremtette uj ember arca, mégis - és ezt tudja a szocialista realizmus is - egy társadalom sem mondhat le önnön fejlődésének birélatáról. Nos,hogy állunk mi ezzel a kérdéssel? Azért mondtam, hogy a kényes azőt nem szeretném idézőjelbe tenni, mert a kérdést valóban kényesnek tartom, mint ahogy kényes is volt mindig, amióta csak az irodalom társadalmi jelenség, és marad is kényes véleményem szerint mindaddig, amig csak az állam fennáll. Beszéljünk erről egy kicsit őszintén. Az állam, amely minden korban az adott társadalom (persze az uralkodó osztály) érdekeit védelmezte, ahol cenzúra volt, cenzúrával, ahol ez nem volt, más eszközökkel állított bizonyos tilalomfát az irodalomnak és a művészetnek. (Természetesen volt és ma is van rá példa, hogy ezt a nyilt vagy burkolt cenzúrát az államon belül az egyház képviselte, amelynek kezében olyan jó helyen volt a szépirodalom - vagy akár a tudomány - fejlődése, mint a hógolyó a tepsiben.) Fölösleges volna itt most felsorolni a különféle osztálytársadalmak közismert hajmeresztő példáit, inkább csak azt az illúziót szeretném eloszlatni - ha még egyesekben megvolna -, hogy ez a helyzet polgári országokban ma talán máe. Itt vannak előttem a különféle nyugati országok filmcenzura rendelkezései, sajnos, nincs terem a részletes ismertetésükre. Nem egy művészünk - például az Bgy nyáron át táncolt nyomán - a korlátlan művészi szabadság őshonát látja például Svédországban, ahol a nézőt felnőttként kezelik, mert amit nyugodtan nézhet a muzeumokban, vagy a nyilvános parkokban, a meztelenséget, azt a filmeken is korlátlan mértékben megengedik. Svédországban még azt sem tiltja semmi, hogy kommunistaellenes filmeket csináljanak, de hogy királyságellenes filmet csináljanak, az tiloS. Nálunk forditva van, amivel egyáltalán nem azt akaróm mondani, hogy