Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)

A "mélyrealizmus" alkotói problémái. Téma, műfaj, hősök, mondanivaló

olyan handlceppel azáll a társadalommal, a környezettel folytatott nagy versenybe, amely reagálásait eleve egyedivé, kiszámíthatatlanná, általánosításra teljesen alkalmatlanná teszi. Ezért van az, hogy mig Millernél vagy Sartrenál, a nyugati kritikai realista dráma legnagyobb jellemábrázolóinál az érett pszichológiai tudás, a kifinomult emberismeret általában nincs ellentétben a társadalomrajzzal s a mondanivaló érvényesülésével,és Sartre-nak még az olyan szélsőséges alakokat is elhisszük, amilyen a két Gerlach, sőt, még a testvérszerelem motívuma is elfogadhatóvá válik a maga pontos társadalmi-emberi meghatározottságában, addig a késői williamsi hősök csak torz fantomokként élnek emlékezetünkben és ugy érezzük, sorsukon át az Író nemcsak a társadalomról nem tudott ujat, igazat mondani,hanem - szándékával, hitével éles ellentétben - magáról az emberről, az emberi lélekről sem. Szembenéz a hősproblémával Friedrich Dürrenmat

t is; ő abban látja gyökerét, hogy az igazi tragikus hősök névtelenek lettek. "Egy kis siberen, egy hivatalnokon, egy rendőrön ét a mai világot jobban vissza lehet adni, mint egy szövetségi tanácsoson vagy egy szövetségi kancelláron át, A művészet már csak az áldozatokig hatol, ha egyáltalán emberekhez tud hatolni - a hatalmasokat már nem éri el. Az Antigone-Ügyet Kreon titkárai intézik el." - És hozzáfűzi: "Egy dolog mégis lehetséges: megmutatni a bátor embert. És ennek megfelelően ez az én egyik fő törekvésem,,. Az elve£ szett világrend az ő lelkükben állítódik helyre.,." Csakhogy ebben a megállapításban önellentmondás lappang, amelyet Dürrenmatt - szerencsére - müveiben old fel. Mert öncélú bátorságot, Don Quijote-i szélmalomharcot a semmi ellen drámában aligha lehet ábrázolni - és a bátor kisembernek akkor is a hatalmasok ellen kell bátornak lennie, ha a ± Idézi S. Melchinger: Drama zwischen Shaw und Brech

t. 97.-98.P. - 82 -