Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)
Az "újnaturalisták"
Nyilvánvaló, hogy noha ez az ábrázolási mód becsületes irói magatartásból ered, korlátai a valóság fogyatékos értékű szemléletének, a teljes bonyolultsága előli meghátrálásnak következményei. Az ábrázolásmód művészi hiányosságait igen jól látják az amerikai irodalomtörténészek is; Walter Kerr Hogyan ne ir.lunk drámá t cimü, ragyogóan szellemes könyvének legemlékezetesebb szakaszai éppen ezt a stagnáló, az eseménytelenséget valósággal keresetten hajhászó ábrázolási módot szedik izekre s igen találó megállapításokat tesz ezzel kapcsolatban John Gassne r is. Kiindulási pontja ugyan a valóság áttekinthetetlenségének tétele, de miután megállapítja, hogy az igazi realistának ezt a teljes kuszaságot kellene ábrázolnia, amivel pedig szétzilálná a dráma építményét - azaz miután ismét az igazi, mély realizmus tudatos obstruálásáról tett bizonyságot -, az ujnaturalistákra áttérve már teljesen elfogadható Ítéletet mond: "A mindent megmutatás alternatívája... az, hogy majdnem eemmit nem mutatunk meg. Az ilyen drámaíró beéri egy mikroszkopikus szituációval..., de alig demonstrál többet, mint a pillanat közvetlen lüktetését egy nappali szobában. Megőrzi a realista technikát, de megszűnik realistának lenni a modern viszonyulások mezején,''* Amerikában ezt a csoportot Csehov-Iskolána k nevezik: a meddő életek, haszontalan sorsok, elfonnyadó illúziók dramaturgiájának, ámbár ugyancsak Gasaner szellemesen és találóan állapltja meg: "Ők ravaszul passzívak próbálnak lenni; neki /Csehovnak/ sikerült ravaszul aktivnak lennie." Rámutat arra is, hogy ezek az Írók szívesen feledkeznek meg a csehovi dramaturgiának minden látszat ellenére is erősen konfliktusos és a cselekményt fejlődésében néző voltáról. Gassner természetesen ismét elhallgatja a lényeget:azt,hogy A John Gassner: The Theatre in Our Time s. 17.p. ** I.m. 437.p. - 54 -