Sz. Szántó Judit: Valóság és dráma Nyugaton (Színházi tanulmányok 6., Budapest, 1962)
A realista tábor balszélén
nyugatnémet, a svájci a valóság meghamsitása nélkül nem tulajdonithat személyhez kötött konfliktusainak megoldásában a pártnak, a szocializmus erőinek a ténylegesnél nagyobb szerepet. Rendkívül tehetséges, a valóságot mélységében látó Írónak kell lennie annak, aki a társadalom erőviszonyainak helyes elemzésével megtalálja a módot a jövőbe mutató erők beavatkozásának művészi ábrázolására, éreztetésére anélkül, hogy például - ad absurdum vive - egy apolitikus kispolgári család házi tragédiájába a felhők közül odapotytyantson egy szocialista meggyőződésű pozitív hőst, akivel a szereplők társadalmilag megalapozott, hiteles módon nem igen juthatnának kapcsolatba, Wesker igy szabja meg a maga dramaturgiáját: "Nem prédikálni akarok, de igyekszem megértetni, hegy ezen a társadalmon belül nincs megoldás. Veszek egy szituációt, amelyben egy ember egymaga akarja megoldani problémáját, és megmutatom, hogyan bukik el." Ilyenformán mind a hamis, idillikus heppiend, mind a sivár, nihilista, pesszimista kicsengés elveszti talaját és helyükbe reális, a szó legmélyebb értelmében vett realista ábrázolás léphet. A nyugati országok átlagemberére valóban az egyéni probléma egyéni megoldásának keresése a jellemző s a kudarc drámai perspektívából nézve törvényszerű; csakhogy a polgári kritikai realizmus nagy képviselőinek drámáiban - s ez itt a vízválasztó - a végső kicsengés legjobb esetben csak az adott társadalom csődjét jelzi, Weskernél pedig ezen tul mutat: a kisemberek öntudatra ébredése, összefogása, sőt a trilógia első darabjának esetében konkréten is kimondva: a párt felé. A trilógia másik két darabja ennek a dramaturgiának izmos és egyéni izü tehetségre valló alkalmazását mutatja. Művészileg a trilógia legértékesebb része a második, a Gyökerek /Root s . 1959/, amely rendkívül pontos, sőt vaskos miliőrajza ellenére valósággal himnikus monodráma: Beatie * Interjú a The Guardia n 1960. Jan. 18. számában. - 100 -
