Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)
Bevezetés
manyos elemzés eredményeit a jelenlegi és a jövőre készülő gyakorló színházművészet hasznosítani is tudja. Az uj definíciók egész sorát természetesen nem lehet egyszerre kialakítani. Maga a definíció, éppen ugy, mint egy-egy öszszefüggő elmélet, hosszabb előmunkálatoknak, tudománytörténeti folyamatoknak az eredménye. És semmi sem volna helytelenebb, mint azt állítani, hogy egy ilyen uj fogalmazásu dramaturgia érdekében eddig még semmi sem történt. Ezért mindenekelőtt azt kellene megvizsgálni, hogy a magyar szakirodalom /a szélesebb színházi szakirodalomból csak az ebbe a témakörbe vágó s azok közül is válogatott müveket figyelembe véve/ hol tart? Milyen előzményekkel lehet számolni annak, aki, ezen a területen szeretne egy lépést előre tenni? 1853-ra Pesten Játékszini almanach jelent meg Magyar Ihália elmen s ebben,az első 136 oldalon Vahot Imre érdekes tanulmányt tett közzé "A játékszín általános történetének vázlata" meghatározással. Forrásait, amelyeket nem emlit meg, ma már nehéz lenne felkutatni; kétségtelen azonban, hogy rendkívül széleskörű képet rajzolt a világ színházainak fejlődéstörténetéről és minden akadémizmustól mentesen e művészet sokoldalúságát igyekezett megragadni,bemutatni. Rendkívül helyesen, szükségesnek tartotta, hogy Európán kívüli területekről is beszámoljon; e téren a mai napig sem léptünk tovább. A szélesebb látókör a szokásosnál szélesebb bázisú dramaturgiai szemléletet ihlethetett volna. Sajnálatos módon azonban ez nem történt meg. 1874-ben jelent meg Szigligeti Ede nagy rendszeres dramaturgiája, WA dráma és válfajai", ő nem történeti rendszert teremtett, hanem tartalmi-esztétikai szempontokat próbált meg alkalmazni. E szempontok azonban nem voltak egységesek és Így a gazdag anyag éppen rendszerességében hagy maga után kívánnivalót. Dramaturgiai szempontból is rendkívül érdekes Sziklay János MA magyar népszínmű története" cimü, 1884-ben Budapes-