Székely György: A színjátéktípusok kutatásának módszeréről (Színházi tanulmányok 5., Budapest, 1961)

Bevezetés

ten megjelent müve, mert bár témája szűk kört igér, szemlélete tág és a magyar népszínművet nem mint valamely "középfajú" drámai alkotást fogja fel, hanem egy "ezredeket élt" néples Irányzat helyi megjelenéseként. Az előzmények között az európai és egyéb nemzetek népdalaira utal,majd a szatÍrjátékokról, az Indiai praszthana-ról /rabszolgákat szerepeltető pária-dráma/, a középkor minstrel-joculator köréről, a farce-ról és Sottise-ról, Moliére-ről, l)iderot-ról

t a francia forradalom párizsi népdrámájáról és a vaudvilleről /sic!/ emlékezik meg, de közben nem felejtkezik el a Fastnachtspiel, a commedia dell'arte és a német Lokalposse történelmi jelentőségű műfajairól sem. A magyar elődöket pedig az Actio curiosa /16?8 körül/ ós a pálos közjátékok tájékán keresi és találja meg. Teszi ezt ugyanakkor, amikor a hivatalos magyar tudomány idealista tragikum-elméletek átvételével és újrafogalmazásával bajlódik. Csiky Gergely 1885-ös "Dramaturgié"-ja többé-kevésbé a szokványt követi tankönyvként megjelenő müvében, Rakodczay Pálé viszont /1902/ a drámák belső szerkezetét, Írásuk technikai problémáit tárgyalja. Sebestyén Károly máig is ismert, 1919-ben megjelent "Dramaturgié"-ja, mely Csikyéhez hasonlóan a Színiakadémia tankönyve volt, bőséges európai drámatörténetet közölt, majd részletesen, de semmi ujat nem mondva ismételte a főbb műfajokról az általánosan ismert ós elfogadott tételeket. Sajnos, egyik legnagyobb elméleti szakírónk, Hevesi Sándor dramaturgiai munkássága sohasem juthatott el, különböző okokból a szintézisig és ezért legátfogóbb cikksorozatai is /Dráma és szinpad, 1896; Dolgozatok a drámáról, Magyar Szemle, 1900; A drámaírás iskolája, Pesti Napló, 1935/ csak egyes részkérdések újszerű, de nem egységes szemléletből született elemzését nyújtották. így esett szó a jellem ós cselekmény egységéről, a drámai és valóságos időről és a drámairól mesterség sok-sok belső titkáról, anélkül azon- 7 -