Hont Ferenc: Valóság a színpadon (Színházi tanulmányok 4., Budapest, 1960)

I. Az ár ellen - A szinjáték világa /1940/

szinjáték ugyanis nem azonos fogalmak, az előbbi az utóbbinak alkotóeleme. Színjátszást találunk szinjáték nélkül, de közvetlen vagy közvetett színjátszás nélkül nincs teljes színjáték. A szinjátszó tevékenység Tegyük fel, hogy egy erdőben, vadászaton, észrevétlenül meg akarjuk közelíteni az elejtendő vadat. Figyelmünk az elvégzendő feladatra irányul, szemünk a vad nyomait fürkészi, feszült izgalom tölt el bennünket, izmaink is megfeszülnek, minden kis zajra Ügyelünk, óvatosan lépkedünk: testünkét-1elkünket egységes törekvés hatja át. Vagy tegyük fel, hogy vidáman,gondtalanul sétálunk az erdőben ós hirtelen hatalmas medve ágaskodik fel előttünk. A legbátrabb férfi la a váratlan, ijesztő jelenségre önkéntelenül összerándul, esetleg felkiált, karját védekezően vagy támadásra készen maga elé kapja, megrémül, a menekülés vagy a védekezés vágya lobban fel benne.A testi és lelki visszahatás itt is egységben, együtt ós egyszerre jelentkezik.Mindkét esetben bizonyos,meghatározott viszonyban állottunk a világgal. Az elsőben egy belőlünk kiinduló, kifelé ható törekvés, az utóbbiban egy váratlan jelenség által kiváltott visszahatás nyilvánult meg viselkedésünkben. A szinjátszó lelki tevékenységének forrása,építőanyaga az élmény

, az efajta külső és belső hatásoknak, visszahatásoknak eszmélt, tehát nem észrevétlen átélése. Most tegyük fel, hogy néhány év múlva valamely célból foglalkozni akarunk a velünk megtörtént egyik vagy másik eseménnyel. Visszagondolunk rá és megjelenik előttünk az erdő, a medve, sőt saját magunk képe. A bennünk felmerülő képzetek szemlélőjévé, nézőjévé válunk. Esetleg halljuk a medve hangját, aaját kiáltásunkat is.Ha életünkben több medvével találkoz-