Hont Ferenc: Valóság a színpadon (Színházi tanulmányok 4., Budapest, 1960)
I. Az ár ellen - A színművészet átértékelése /1936/
A SZÍNMŰVÉSZET ÁTÉRTÉKELÉSE 1. A szinészetelmélet ujabb feladatai A azinéaz művészetének természetét vizsgáló szakmunkák szerzői, az eddigi, egymásnak gyakran ellentmondó színészeteiméi etek megteremtői, bármely oldalról is közeledtek a szinészi alkotás folyamatának bonyolult kérdéséhez, két megállapításban általában megegyeztek. Az egyik: a azinéaz alkotásának lerögzithetetlensége . Ez a jegy kiemeli a azinószi játékot az időálló művészetek közül és a jelenben ha tó művészi megnyilvánulások csoportjába aorozza. A máaik: a szinéaz közvetlen kapcsolata a közönséggel. A azinéaz játékával egyidőben, egyhelyütt, egycaoportban tartózkodó közönségére közvetlenül hat, ellentétben azokkal a művészekkel, akik idegen anyagból készült műalkotásukon /szobor, kép, könyv, atb./ keresztül közvetett kapcsolatban állanak eaetleg különböző helyen és más-más időpontban tartózkodó, gyakran különálló egyénekből öaszetevődött közönségükkel. Ebből a két megállapításból messzemenő következtetéseket vontak le a szinészi "játék törvényeire vonatkozóan és számos .gyakorlati szabályt állitottak fel, mint pl. pillanatnyi, érős résziethatáaokra törekvés /nyiltazini tapa/, a játókmodor alakitáaa a mindenkori közönség összetételének éa beállítottságának megfelelőéi., a hang erősitéae, a beazéd tagolása, a mozdu latok nagyltáa a, általában a kifejezéamód alkalmazáaa a nézőtér méreteihez, az előadáa meghatározott időtartamából következő, a lényegtelen mozzanatokat elhagyó aürités, stb. /Hagemann, Gémier, Kjerbüll-Peteraen atb./